Tegnap Gelence község elöljárói a Bereczi István plébános által celebrált déli szentmisét követően Haralyban saját portáján keresték és köszöntötték fel a századik életévét betöltő Németh Józsefet, a község legidősebb emberét.
Józsi bácsi 1908. július 27-én született Haralyban. Négyen voltak testvérek, ő volt a legnagyobb. Már kisgyermekként árván maradt. A kádármesterséget tanulta ki. 1934-ben házasodott meg, de gyermekük nem született. Egy féléves gelencei kisfiút fogadtak örökbe. Fogadott fiát 1991-ben, Ilona feleségét pedig 2002-ben temette el. Tavaly óta ágyhoz kötött. Egyetlen támasza és gondozója a menye, Németh Magdolna, aki nyugdíjazása óta, 1999-től viseli gondját. Józsi bácsi szerint a hosszú élet titka a friss erdei levegőben és a nehéz fizikai munkában rejlik. Szakács Tibor polgármester, a rokonság, Bereczi István gelencei plébános mellett az önkormányzat és a faluközösség képviselői köszöntötték fel a község legidősebb lakóját. Isten éltesse sokáig Józsi bácsit!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.