Iohannis újabb normakontrollt kér

2018. június 29., péntek, Belföld

Ismét alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő az igazságszolgáltatás megszervezését szabályozó, 2004/304-es törvényt módosító tervezet ellen – közölte az Államelnöki Hivatal.

A jogszabályt június 22-én küldte el a parlament Klaus Iohannis államelnökhöz kihirdetésre, miután mind a képviselőház, mind a szenátus elutasította az újratárgyalására vonatkozó elnöki kérelmet. Az államfő arra hivatkozva kérte korábban a jogszabály újbóli megfontolását, hogy a módosítások szövege zavaros, koherenciát és kiszámíthatóságot nélkülöző részeket tartalmaz, és ezzel sértheti az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével és működésével kapcsolatos alkotmányos és nemzetközi követelményeket. Kérelmének elutasítását követően a törvény ismét a március 30-án elfogadott változatban került hozzá kihirdetésre.
A taláros testületnek tegnap küldött indítványát arra alapozza az elnök, hogy a parlament megszegte az alkotmányt, amikor tárgyalás nélkül elutasította a jogszabály újbóli megfontolására vonatkozó kérelmét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-06-29: Belföld - :

A jogállamiság csorbulásától tartanak (Szövetségesek figyelmeztetése)

Közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát tegnap a büntetőjog romániai módosítása miatt az ország tizenegy nyugati partnere és szövetségese. A külügyminisztérium a közös állásfoglalásra reagálva rámutatott: a jogállam megerősítése és a korrupció elleni küzdelem a kormányprogram prioritásai közé tartozik.
2018-06-29: Belföld - :

Halasztást kértek Verespatak ügyében

A kormány arra kérte az UNESCO-t, halassza el a döntést arról, hogy felkerül-e Verespatak a világörökségi listára, mindaddig, amíg lezárul az a kártérítési per, amelyben Romániától a Gold Corporation kanadai vállalat 4 milliárd dollár kártérítést követel.