Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán 97-szeres magyar válogatott labdarúgó. A Ferencváros 39 éves támadója csütörtök este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését.
„Jó ideje foglalkoztat a gondolat, de a napokban véglegesen elhatározásra jutottam: befejezem aktív labdarúgó pályafutásomat. Ezzel lezárul egy olyan szakasza az életemnek, amely annyi jót adott nekem, amit el sem tudtam volna képzelni, amikor belevágtam. A búcsú mindig fájó, és bár a szívem, mint mindig, most is vinne még, de a testem már többször jelzett ez elmúlt időkben: elég!” – írta Gera.
Gera Zoltán Pécsett lett élvonalbeli futballista, majd 2000-ben a Ferencvároshoz szerződött, ahol látványos és akrobatikus megoldásai, illetve harciassága miatt gyorsan közönségkedvenc lett. 2004-től kezdve tíz éven át Angliában légióskodott, a West Bromwich Albionban két hosszabb időszakot töltött, emellett szerepelt a Fulhamben is, amellyel 2010-ben Európa Liga-döntőt játszott.
A magyar nemzeti csapatban 97 fellépésén 26-szor volt eredményes.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.