A Duna Deltában, Tulcea és Szatmár megyében is afrikai sertéspestissel fertőzött házi és vaddisznókat azonosítottak. A hónap elejétől tíz településen több mint negyven gazdaságban közel 400 sertés fertőződött, ugyanígy számos vadászterületen is megjelent a kór. A rendkívül veszélyes fertőzés megjelenése okán az állategészségügyi hatóság epidemiológiai vörös kódot léptetett érvénybe – tudtuk meg dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvostól.
A betegség nem veszélyezteti az embert, de rendkívül súlyos gazdasági következményekkel járhat – az állatok elhullása, az állatmozgás korlátozása, a piac szűkülése, az élő sertés és sertéshús exportjának betiltása okán. A betegség gyors azonosítása, a sajátságos biobiztonsági eljárások bevezetése érdekében értesítették a döntési tényezőket, gazdasági egységeket, állatorvosokat, vadászterületek ügykezelőit. Kovászna megye kormánybiztosi hivatala értesítette a polgármesteri hivatalokat, helyi tanácsokat, ismertetve a betegség lehetséges súlyos következményeit.
A prefektúra székhelyén összehívták a Helyi Betegségmegelőző Központot, a gyűlésen polgármesterek, alpolgármesterek, vadászterületek ügykezelői mellett az erdészeti felügyelőség és más intézmények képviselői is megjelentek. Az összejövetel célja az afrikai sertéspestissel szembeni stratégia kidolgozása.
Első lépésként meggátolják a fülszám és állategészségügyi papírok nélküli sertések adásvételét, főként az engedély nélkül működő állatvásárokon.
Az állategészségügyi igazgatóság a rendőrséggel és csendőrséggel ellenőrzéseket végez majd a piacokon, a közúti szállításban és gazdaságokban is – hangsúlyozta dr. Sikó. A sertéstartó gazdaságokban elemi biobiztonsági lépéseket kell betartani: a sertéseket csak elkerített térben szabad tartani, ahol nem érintkezhetnek idegen házi sertésekkel vagy vaddisznókkal, ne lépjünk az utcán használt cipővel és ruhával a disznók szálláshelyére, ajánlott, hogy a szálláshely bejáratánál tálcába helyezzünk enyhe marószódaoldattal átitatott szalmát, ne etessük az állatokat olyan ételmaradékkal, moslékkal, amely sertéshúst vagy maradékot tartalmaz, ne vigyük fedezés céljából a gazdaságon kívül a kocákat, kanokat, ne vásároljunk sertést ismeretlen helyekről, ha nincs fülszámuk, állategészségügyi iratuk.
Fontos, hogy a betegség legkisebb gyanúja esetén értesítsük a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságot a 0722 700 699-es telefonszámon.
Jobb jelenteni a gyanút, még akkor is, ha később nem igazolódik be a fertőzés. Annál is inkább, mert az azonosított (fülszámozott) és bejegyzett sertések esetében kárpótlást nyújtanak – hívta fel a figyelmet dr. Sikó-Brabási Sándor.