Megbolygatta a hazai agráriumot a 2021–2027-es időszakra érvényes Közösségi Agrárpolitika tárgyalása során felmerült, az agrártámogatások értékének maximalizálását elővetítő elképzelés. Az Európai Bizottság még májusban jelentette be: tervezik, hogy az egy farm által lehívható mezőgazdasági támogatások értékét legtöbb hatvanezer euróban szabják meg.
Az elképzelést Phil Hogan uniós mezőgazdasági biztos is támogatta. Románia tiltakozott a módosítás ellen, Petre Daea mezőgazdasági miniszter – több uniós állam hivatalossága mellett – az unió minisztertanácsában is kimondta: országunk nem fogadja el a kifizetések maximalizálását. Azóta változott a helyzet, a hatvanezer eurós felső szintet százezer euróra emelték.
Június közepén ülésezett Az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága, ahol új javaslatként jelentették be a farmonkénti százezer eurós maximális kifizetést.
A tervezet szerint a hatvanezer eurónál nagyobb támogatást igénylő farmok esetében a következőképpen csökkentenék a szubvenció értékét:
– 25 százalékkal a 60 000–75 000 euró közötti intervallumban
– 50 százalékkal 75 000–90 000 euró között
– 75 százalékkal 90 000–100 000 euró között
– 100 százalékkal 100 000 euró fölött.
A javaslat értelmében a csökkentést megelőzően a támogatás teljes értékéből levonhatóak az adók és a szociális hozzájárulások, valamint az állandó munkaerővel járó költségek is.
Az elkövetkező két évben a korábbihoz hasonló módon igényelhetnek és kaphatnak támogatásokat a gazdák, a javasolt változások leghamarabb 2021-től léphetnek érvénybe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.