Berendezték és hamarosan a közönség előtt is megnyitják Marosvásárhelyen a zsidó múzeumot, ahol elsősorban az erdélyi város történelmének egy szeletével, a zsidó közösség múltjával ismerkedhetnek meg a látogatók – adta hírül tegnap a Krónika napilap.
A múzeumot az egykori Iskola, ma Aurel Filimon utcában a zsinagóga mellett álló, a zsidó hitközségnek is otthont adó földszintes épületben rendezték be. A közgyűjtemény egyebek mellett tóratekercseket, könyveket, rabbiviseletet, családi fényképalbumokat, lakberendezési tárgyakat, marosvásárhelyi hírességek portréit sorakoztatja fel.
Dub László hitközségi elnök a lapnak elmondta: július 15-től lesz látogatható a múzeum, amelynek berendezését Karácsony István történész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa tervezte meg.
Belépéskor az előtérben korabeli fényképfelvételek kinagyított mása fogadja a látogatót, valamint az egykori náznánfalvi zsidó imaházból megmentett, héber feliratú deszkadarab.
Mint az elnök elmondta, a budapesti zsidó múzeum kölcsönözte az értékes relikviát. A múzeum két helyiségének egyikében egy lakásbelső berendezései láthatók. Az egyik üvegtárlóban a holokauszt idején elhurcoltak tárgyai közül helyeztek el néhány darabot.
A múzeum falain felnagyított fényképek jeles marosvásárhelyi vagy Marosvásárhelyhez kötődő zsidó személyiségeket ábrázolnak: a sörgyáras Bürger Albertet, Harag György rendezőt, Antal Pál bábszínház-alapítót, Kovács György színművészt, Izsák Márton szobrászművészt, Salamon Ernő költőt és Ligeti Ernő zeneszerzőt.
A múzeum külső, udvari falán az a márványtábla kapott helyet, amelyre az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt iskolások, tanítóik, tanáraik nevét vésték és az egykori zsidó iskola egyik osztálytermének falán volt látható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.