Állandó orvosi jelenlét mellett várja kiszabadulását az a tizenkét thaiföldi diák és tanáruk, akik több mint másfél hete rekedtek egy barlangban. Kirándulni mentek, de a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső elzárta a barlang kijáratát. Hétfőn, kilencnapnyi keresés után találtak rájuk a barlang egyik zugában. Lesoványodtak, de a körülményekhez képest jól vannak. A szakemberek dolgoznak azon, hogy mielőbb biztonságosan a felszínre hozzák őket.
A thai haditengerészet speciális búvárai új felvételeket közöltek a megtalált csapatról. Melegen tartó fóliával takarták be őket. A tizenkét évesekből álló focicsapat és 25 éves edzőjük június 23-án ment kirándulni a barlangba, de a hirtelen lezúduló eső elárasztotta a kijáratokat, és bent ragadtak. Hétfőn este találtak rájuk brit búvárok. Ekkor már kilencedik napjukat töltötték a hegy gyomrában. Az élelemhiány miatt lesoványodtak, de levegőjük és ivóvizük volt, így túlélték a megpróbáltatásokat.
A kilenc kilométer hosszú barlangrendszerben csak feltételezni tudták a búvárok, hogy hol lehetnek, ahová nem ért el a víz. Csak a szerencsén múlott, hogy meglett a focicsapat – mondta az egyik brit búvár. Jódos oldattal fertőtlenítik az egyik gyerek lábát. Orvos, illetve több búvár is van már a gyerekekkel, és addig nem is hagyják őket magukra, míg ki nem mentik őket. Azt azonban, hogy ez miként történjen, egyelőre csak találgatják.
Kovács Márton barlangász az M1-en azt mondta három lehetséges módja van annak, hogy kihozzák a gyerekeket a barlangból.
Az egyik megoldás, hogy egy alagutat vájnak a kőzetbe, ahol ki tudják emelni a gyerekeket. A második megoldás, hogy várni kell, míg lejjebb apad a vízszint, a harmadik pedig az, hogy a vízen keresztül hozzák ki őket – fogalmazott a barlangász.
Narongsak Osatanakorn helyi kormányzó úgy nyilatkozott: a fiúk tanulják, hogyan kell búvármaszkban lélegezni, de még nem merülnek a vízbe. Nem tudnak úszni, a víz sodrása pedig olyan erős, hogy veszélyes lenne a gyerekeket vízbe engedni. Hozzátette: egyelőre a gyakorlási fázisban vannak.
A gyerekek a földfelszín alatt körülbelül egy kilométer mélyen vannak, egy részben feltáratlan barlangrendszerben. A kijárattól 2–3 kilométerre található az a hely, ahol a másfél hetet túlélték, az onnan kivezető utat sötétben, sáros víz alatt kell megtenniük.
A mentők szerint minimum három nap kell ahhoz, hogy valaki búvármaszkban megtanuljon lélegezni. De azt mondják: nem kockáztatnak, a legfontosabb, hogy a fiúk meglettek, biztonságban vannak, a kimentésüket pedig a legapróbb részletekig kidolgozzák, még akkor is, ha ez hosszabb időt vesz igénybe.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.