VÖRÖS ÁRVÍZRIADÓ — TOVÁBBI ÖT ÉVIG. Az Országos Hidrológiai Intézet vezetője szerint idén kezdték el kidolgozni az árvízmegelőző intézkedések ütemtervét, a munkálatokat pedig öt év múlva, 2013-ra fejezik be. Marius Poselnicescu elmondta: az országos árvíz-megelőzési stratégiát idén dolgozták ki, PHARE-pénzekből finanszírozzák. A hatóságok szerint azonban a mostani áradás a szélsőséges időjárás következménye, és nem lehetett volna megelőzni a csapást. (România liberă)
MÉLTATLANUL GYENGE GUŞĂHOZ A PARLAMENT. Nem indul a parlamenti választásokon Cozmin Guşă. A Nemzeti Kezdeményezés Pártjának elnöke elmondta: csalódott a bukaresti polgármester-választások eredményeiben, úgy érzi, hiábavaló eddigi erőfeszítése. Parlamenti mandátumért sem száll versenybe, szerinte ugyanis a választások után következő törvényhozó testület nagyon gyenge lesz. Az őszi voksolás után egyébként olyan ,,nagyöregek" maradhatnak a parlamenten kívül, mint Ion Iliescu exállamfő, aki nem kíván indulni, vagy Corneliu Vadim Tudor, akinek pártja nem valószínű, hogy eléri az ötszázalékos küszöböt. (Cotidianul)
BUKARESTBE KÖLTÖZIK A FÉLSZIGET? Könnyen megtörténhet, hogy utoljára rendezték Marosvásárhelyen a Félsziget Fesztivált. Állítólag ugyanis Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester szállodákat építtetne a hét végén zárult fesztiválnak helyet adó Maros-parton. Gerendai Péter, a budapesti Sziget fesztivál igazgatója szerint nem ismerik a városvezetés szándékát, bizonytalanra pedig nem építhetnek, időben tájékozódniuk kell a jövő évi helyszínről. Éppen ezért egy bukaresti szervezőirodával is tárgyalásokat folytatnak, amely arra kérte őket, a fővárosban rendezzék meg a Félszigetet vagy egy ahhoz hasonló rendezvényt. A fesztivált ugyanakkor Kolozsvárra is meghívták. (Új Magyar Szó)
ÁLMÁBAN HUNYT EL PETRE NINOSU ALKOTMÁNYBÍRÓ. 63 évesen álmában hunyt el Petre Ninosu alkotmánybíró, a Văcăroiu-kormány volt igazságügyi minisztere. Ninosu Ion Iliescuhoz közel álló jogász volt, a volt államfő nevezte ki alkotmánybíróvá 2001-ben. Halála lehetőséget teremt Traian Băsescunak, hogy még egy emberét kinevezze a taláros testületbe, mint tette azt Augustin Zegrean esetében. Az erőviszonyokon azonban ez nem sokat változtat: Zegreant, Tudorel Toadert és Puskás Bálintot leszámítva ugyanis a többi alkotmánybírót a Szociáldemokrata Párt kormányzása idején nevezték ki, ketten közülük pedig parlamenti mandátumot is szereztek az SZDP színeiben. (Adevărul)
KEVESEBB BALESET, TÖBB SÉRÜLT. Továbbra is gyorshajtás miatt történik a legtöbb baleset a közutakon — derül ki a közlekedésrendészet felméréséből. Nem véletlen, hogy a legtöbb bírságot is erre a kihágásra róják ki: 108 000-ből mintegy 60 000-et. A rendőrség Az életnek elsőbbsége van nevű egy hónapos kampányának eredménye, hogy kevesebb közúti baleset történt, ám a súlyosan megsérült személyek száma megnövekedett. A kampány során a DN1, DN2, DN7 országutakon végeztek ellenőrzéseket. A felmérésből kiderült még: Ilfov megye vezet a súlyos balesetek terén. (Evenimentul zilei)