Továbbra is forgalmi tilalom érvényes a Kézdiszárazpataktól a Kászonok irányába vezető úton, s a korlátozást még egy ideig nem is oldják fel.
Kedden a regionális út- és hídügyi hatóság vezetője, illetve a tervező és a kivitelező is terepszemlét tartott az árvíz által megrongált útszakaszon – tudtuk meg Drincă Cristiantól. Az útügyi hatóság háromszéki részlegvezetője lapunk érdeklődésére elmondta, a helyreállításhoz a lehető legrövidebb időn belül hozzálátnak, a munkálatokhoz szükséges engedélyeket pedig sürgősségi eljárással állítják ki.
Kérdésünkre, hogy mikorra zárulhat le a kivitelezés, nem tudott időpontot mondani, de hangsúlyozta: az árvíz által két helyen is megrongált útszakaszt gyorsított eljárással hozzák rendbe.
A 11B jelzésű nemzeti út, amely Kézdivásárhely és Csíkkozmás közt teremt kapcsolatot, szombat délben vált járhatatlanná az esőzések és az áradás következtében, a forgalmi rendőrség tájékoztató táblákat helyezett ki az érintett szakaszon, az arra közlekedőkkel pedig a helyszínen lévő rendőrök ismertetik a kerülőútvonalakat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.