Vészesen terjed az afrikai sertéspestis. Június folyamán Tulcea és Szatmár megyében azonosították a betegséget, a napokban már Brăilán is felütötte fejét a kór. Egy hónap alatt Kovászna megyében három esetben merült fel az afrikai sertéspestis vírusával való fertőzés gyanúja, de a laboratóriumi vizsgálatok eredménye negatív – számolt be tegnapi tájékoztatóján dr. Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője.
A betegség nem gyógyítható, oltással sem lehet ellene védekezni. A sertéspestis terjedésének megelőzéséért viszont sokat tehetnek a gazdák is – emelte ki dr. Sikó. Ne vásároljanak disznókat, malacokat bellérektől, de olyan állatot se, amelyik nincs fülszámozva, nincsenek állategészségügyi papírjai – hangoztatta az igazgató. Ugyanakkor fontos, hogy a gazdaságban lévő minden sertés fülszámozva legyen, a papírformán szereplő létszám egyezzen meg a valósággal. A pontos adatvezetés szempontjából fontos, hogy a gazda egy-két napon belül jelentse a körzeti állatorvosnak, ha sertést ad el vagy vág le, esetleg vásárol.
Az sertéspestisben elpusztult, vagy fertőzés gyanúja miatt leölt állat után kártérítést fizetnek az államkasszából. Viszont nem kap kártérítést a gazda, ha a disznó nem volt fülszámozva – figyelmeztetett dr. Sikó. Ha ellenőrzés során fülszám nélküli sertést azonosítanak egy gazdaságban, a gazda 400–1500 lejes pénzbírsággal sújtható. Még súlyosabb anyagi következményekkel is járhat a fülszám hiánya, hiszen a mezőgazdasági támogatások akár teljes megvonását is kockáztatja az, aki nem fülszámozza, nem jelenti be disznóját.
A sertéspestis jelei a hőemelkedés és a vérzékenység. Utóbbi kiütések formájában jelentkezhet a fülön, hason, háton, bárhol az állat testén. Az ürülékben lévő friss vér ugyanúgy gyanús lehet. Mivel ezek a tünetek más betegségekkel is járhatnak, a pontos diagnózist csak laboratóriumi vizsgálat után lehet felállítani.
Az állategészségügyi igazgatóság sepsiszentgyörgyi laborjában három nap alatt kaphatnak eredményt. A pozitív eredmény a fertőzés gyanúját igazolhatja, a végleges diagnózist Prahova megyei laborban állapítják meg, ez csupán egy napot vesz igénybe. Ha valaki az afrikai sertéspestis tüneteit észleli gazdaságában, vagy sertése pusztul el, azonnal jelentenie kell az állatorvosi hatóságnak. Senki ne próbálja eltitkolni, ne ássa el a tetemet. A fertőzésgyanús sertést ne vágják le fogyasztásra, mindezzel csak a betegség terjedésének kedveznek. Annál is inkább, mert az sertéspestis okozta veszteségért állami kárpótlást kap a gazda – figyelmezteti a sertéstartókat dr. Sikó.