Bejelentette visszavonulását Hajnal Tamás, a Ferencváros 59-szeres válogatott labdarúgója. A klub tegnap reggel honlapján közölte a 37 éves középpályás döntését.
Hajnal Esztergomban született, Nyergesújfalun ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. A Ferencvároshoz 1990-ben került, hét évvel később profi szerződést kapott, és 16. születésnapja után három nappal bemutatkozott a felnőttek között. Külföldi karrierje 1998-ban kezdődött és 2014-ig tartott, kétéves belgiumi kitérőt leszámítva német klubokban szerepelt. A Schalke 04-ben, a Karlsruhében, a Borussia Dortmundban és a VfB Stuttgartban összesen 149 Bundesliga-találkozón szerepelt. A Ferencvároshoz 2014-ben tért vissza, az együttesben töltött két időszaka alatt összesen 52 bajnoki összecsapáson hét gólt szerzett.
Hajnal Tamás 2004 októberében a svédek ellen mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben összesen 59 alkalommal szerepelt és hét gólt szerzett. A nemzeti csapatban 2013-ban játszott utoljára, hivatalosan 2016 novemberében búcsúztatták el – Juhász Roland, Király Gábor és Vanczák Vilmos társaságában –, a Svédország elleni barátságos mérkőzés előtt, amelyen már nem lépett pályára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.