Csajkovszkij votkinszki szülőházában, a Moszkvától 1300 km-re fekvő Udmurt Köztársaság fővárosában, Izsevszkben – ahol a leghíresebb kalasnyikovgyár működik – és az udmurt főváros közeli településeinek múzeumaiban, neves létesítményeiben fogadták június utolsó tíz napján a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttest. A táncosok a XV. Híd nemzetközi vándorfesztiválon vettek részt, fellépéseikről, élményeikről Virág Endre együttesvezető számolt be lapunknak.
Az Urál nyugati oldalán fekvő Udmurtföldre, a sokak által emlegetett Magna Hungaria őshaza területére nem véletlenül jutott el a háromszéki néptáncegyüttes, hisz a társulat két tagja, a Demeter testvérpár édesanyja udmurt származású. A lányok jól beszélik édesanyjuk nyelvét, ez az izsevszki turné alatt is jól fogott az együttesnek, de a meghívás is ezen a szálon indult el – meséli Virág Endre. A Százlábú hét párral vágott neki az útnak, amelyet többségében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Kovászna Megyei Művelődési Központ támogatott, de a szülők is hozzájárultak a költségekhez.
Két héttel ezelőtt a budapesti repülőgép Moszkvában landolt, ahol Magyarország moszkvai nagykövetsége szervezésében rövid városlátogatás volt a kirendeltség ajándéka, az együttes és oktatóik – Virág Endre és Imola – onnan utaztak az udmurt fővárosba. Észt, helyi és a Volga régióból érkező tánccsoportokkal közösen több közeli településen léptek fel, „ahol a vendéglátók többsége különös figyelemmel fogadta a magyar nyelvrokonokat, tudnak rólunk, és emlegetik, hogy közös őseink vannak” – magyarázza Virág Endre.
A fellépések és táncházas típusú együttlétek alatt egymás táncainak alaplépéseit is megtanulták, a kísérőprogramokat minden helyszínen úgy szervezték, hogy a fesztivál résztvevői megismerhessék az adott hely építészeti és kulturális örökségét, egyetlen nap sem telt el lelki, szellemi gazdagodás nélkül – szögezi le Virág Endre. És talán folytatása is lesz, mert a Százlábú Néptáncegyüttes szeretne udmurt táncosok házigazdája lenni, még csupán azt kell kitalálniuk, hogy az izsevszki Híd fesztiválhoz hasonlóan hogyan lehetne egybegyűjteni a finnugor népek hagyományait őrző együtteseket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.