A Gyulafehérvári Caritas július 9. és 13. között harmadik alkalommal szervezte meg interkulturális gyermektáborát Ozsdolán nyolcvan helybeli és kishilibi, elsősorban hátrányos helyzetű I–IV. osztályos kisiskolás számára.
Azért interkulturális tábor, mert a magyar és roma gyermekek együtt táboroznak. Péter Szabolcs, a Caritas munkatársa elmondta: minden tábornak más és más a témája, tematikája, az ideinek a különböző népek, nemzetek, országok megismerése. Mindegyik kiscsoport egy-egy országot képvisel. Hétfőn megfestették az illető ország zászlóját és egész héten érdekességekkel készülnek ezekről az országokról, pénteken, a tábor utolsó napján 15 órától pedig bemutatót tartanak a szülők jelenlétében, ahol a gyermekek beszámolnak, hogy mit tanultak a tábor ideje alatt ezekről az országokról. Naponta 10 és 15 óra között ügyességi vetélkedőket, nagycsoportos játékokat, kiscsoportos tevékenységet, kézműves-foglalkozásokat tartanak. A résztvevők tízórait is kapnak. Tegnap délelőtt éppen a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület vetített képes bemutatóját követhették a táborozók. A kedvezőtlen időjárás miatt a tevékenységek nem a Kun Kocsárd-iskola udvarán, hanem a sportcsarnokban zajlanak. Az ötnapos nappali tábor közös bográcsolással zárul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.