Incitato művésztábor Bálványosfürdőn

2018. július 12., csütörtök, Közélet

Bálványosfürdőn zajlik a 26. Incitato művésztábor, amelynek idei témája a Vándorló/Kóborló.Huszonegy művész vesz részt, rajtuk kívül négy művészpalánta is jelen van. Az alkotók majdnem mind visszatérő művészek, az újonc Ferencz Ernő csíkszeredai származású, jelenleg Magyarországon élő szobrász, aki igaz, hogy ebben a táborban most vesz részt először, de a négycsillagos Bálványos Resort Szálloda tulajdonosai által szervezett alkotótáborban tavaly már jelen volt.

  • Tomos Tünde táborvezető. A szerző felvétele
    Tomos Tünde táborvezető. A szerző felvétele

A művészek munkáikon az utolsó simításokat végzik, hiszen alkotásaik szombaton kerülnek fel a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermének a falaira, ahol vasárnap délben Deák Ferenc magyartanár, műkritikus megnyitja a 26. Incitato-tárlatot.
Tomos Tünde, a tábor művészeti vezetője elmondása szerint minden alkotó a megadott témát úgy jeleníti meg, ahogyan azt jónak látja, mivel nem szab határt az alkotó számára, mindenki sajátos módon örökíti meg a vándor, illetve kóbor lovat. A táborban a grafikusok és festők vannak többségben. Ottjártunkkor az alkotók humorosan azt is megjegyezték, hogy az Incitato-táborban több medvét láttak, mint lovat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-07-12: Közélet - :

Színes műsor a Székely Vágtán

Az előttünk álló hétvégén tartják a Székely Vágtát az Eresztevény fölötti Órisápince-tetőn. A hagyományos futamokon kívül a műsort számos kísérő lovas program tarkítja. Ezeken főképp a térség lovas egyesületei vesznek részt. Lesz lovas színdarab, tüzes show, operettest, visszatér a díjugratás, emellett lovas­íjász-bemutató és fogathajtás is szerepel a programban – hívják fel a figyelmet a szervezők.
2018-07-12: Jegyzet - Nagy B. Sándor:

Országúti döbbenet

Hétköznap délután az országúton. Tűző napsütés, mindenki száguld, mindenki ideges, lámpázik, ha elébe vágnak, ha valamiért nem tud haladni, előzni, amikor már rég ott kellene lennie, ahová elindult, ahol fontos dolga van... Én is nyomom a gázt, amennyire csak tudom, mégis elhagynak többen is, aztán beérem őket, és haladunk egymás után libasorban, pedig nem vagyunk helységben, és nyílegyenes az út. Mi a franc van, miért nem előznek, nem hiszem el, hogy ennyire lassú elöl az a kamion, pedig nem is hegyre megyünk… A hátam mögött is egyre hosszabb a sor, a fenébe, soha nem fogok odaérni...