A börtönőrök szakszervezete kedden feljelentette Tudorel Toader igazságügyi minisztert hivatali visszaélés és a szakszervezeti képviselethez való jog korlátozása miatt (amíg még ez büntethető, jegyzi meg a szakszervezet), tegnap pedig közölte, hogy el is indult az eljárás egyelőre in rem, azaz a gyanúsított megnevezése nélkül.
Az eljárás egyelőre a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgálja. A Tudorel Toader nevére kiállított dosszié már a legfőbb ügyészségen van, a hét folyamán kihallgatták a sértett fél, a szakszervezeti szövetség képviselőit, Tudorel Toadert a következő időszakban hallgatják ki hivatali visszaélés és a szakszervezeti képviselethez való jog korlátozása miatt – írja a közlemény.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.