Ma indítja a gazdátlan sepsiszentgyörgyi ebek szaporodását meggátoló ivartalanítási akciójának első, háromnapos szakaszát az Őrkőn a megyeszékhely önkormányzata a szépmezői kutyamenhellyel, valamint a fővárosi Paumy Med Vet állatorvosi klinikával partnerségben. A beavatkozásokat a klinika munkatársai végzik a mozgórendelőjükben, a költségeket egy németországi alapítvány hozzájárulása révén átvállalták. A csapat naponta hozzávetőleg harminc eb ivartalanítását tudja elvégezni.
A bukaresti szakrendelővel való társulásról legutóbbi rendkívüli ülésén döntött a városi képviselő testület. Az önkormányzat által 2017-ben kutyaszámlálással egybekötött kedvezményes ivartalanítási programot kevesen használták ki, így adott városrészekben más beavatkozás is szükséges. Egyike ezen városrészeknek az Őrkő, ahonnan az ellenőrizetlenül szaporodó ebek már több rendben elárasztották a várost. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester szerint az is bebizonyosodott, hogy ennek a helyzetnek a rendezése meghaladja a köztisztasági vállalat alárendeltségében működő szépmezői kutyamenhely kapacitását, ezért döntöttek úgy, hogy külső segítségért folyamodnak. A szerződés értelmében Sepsiszentgyörgyön tíz napig végzik az ivartalanítást, három-három napos szakaszokban, elsőként az Őrkőn kezdik. Az önkormányzat a szakemberek szállását és étkeztetését biztosítja, ami 5500 lej hozzájárulást jelent.
A városháza tájékoztatása szerint a gazdátlan ebek befogásában a menhely és az Őrkőn élők segítik a Mircea Ștefanache vezette orvoscsapatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.