― Főleg a megyeházán volt egy időszak, amikor konzultációra hívták az építészeket, de nagyon ritkán és nagyon különleges esetben. Azt kell mondanom, hogy véletlenszerűen vagy ötletszerűen. Sok mindent a városi tanács döntött el, ott viszont nem szakemberek ültek, emiatt lassan haladtak a dolgok is, és nem minden döntés szakszerű, nem is tud egy önkormányzati képviselő-testület szakmailag dönteni. Egy bizonyos fázisban ezt nem is lehet a tanácsra bízni, amíg szakmailag nincs rendbe téve, addig nem egy tanácsnak a dolga, hogy beleszóljon szakmai ügyekbe, még a közvéleménynek sem. Nem mondhatják meg a városlakók, hogy egy vízházat hogyan kell megcsinálni. És a tanács sem. Megmondhatja egypár szakember, ehhez konzultációt kell tartani. Nem azt mondom, hogy folyamatosan egyeztetni kellene, mert oda fajulhatnánk, mint régen a pártgyűléseken, kötelező részvétellel, essünk túl rajta... Olyan esetekben volna szükséges, amikor tényleg fontos ügyekről van szó.

― A városképet illetően a központban melyek a legnagyobb, orvoslásra váró gondok? Építészszemmel nézve min lehet változtatni?

― Hát, csaknem mindenen. A városközpont most szét van esve, a szó szoros értlemében is, mert mindenütt túrják a tereket. Tudtommal még normális terv sem készült például a Mihai Viteazul térről, de már dolgoznak. Jó, fontos lesz ez az általános városrendezési terv, ami most készül, de részletkérdéseket nem oldhat meg. Például a központét. Ez meghatározhatja azokat a zónákat, hol legyen ipar, meddig tart a lakóövezet, a város széle, a főbb útvonalakat, hogy hová kell körgyűrű, ezek a nagyobb ügyek. Ez az úgynevezett plan urbanistic general (PUG), az általános városrendezési terv. Ettől még a városkép nem lesz semmilyen, s csak részlettervekben tud majd kikristályosodni. Úgynevezett PUZ lehet a központi zóna is, amiről nincs még konkrét terv, Bukarest készített már javaslatot, de nincs egy épkézláb elképzelés. Vegyük csak a központi magot betongarázsaival, ilyen-olyan tyúkpajtákkal s zöldségeskertekkel a belső udvarokban, a Sugás vendéglő környékén. Vagy a színház belső udvara, a városháza belső udvara, ahol csak csekély változtatások történtek.

― Van egy sorompó, amely felemelkedik az alkalmazottak előtt.

― Igen, ilyesmi. Ezt az egész zónát ki lehetne használni, de kellene sétálóutcát tervezni, hogy legyen egy ilyen aktív, belakott rész, mint általában a normális városokban. Tehát itt nem asztalosműhelynek kellene a színház épületében dominálnia, vagy betongarázsnak a Sugás mögött, rendezetlen, összevissza kertekkel, hagymapalántákkal. Ezt is a városnak kell kezelnie: megvenni, rendezni valahogy annyi helyet, hogy lehessen azt az egész belső részt aktivizálni; bontani kell, építeni kell, életet vinni azokba a sikátorokba. Ott a gyalogosforgalom, átjárhatóvá kellene tenni egy kicsit ezt a részt. E zsákutcákban nem autóknak kellene parkolniuk, nem a színház ipari zónája kellene hogy legyen. A Mikó iskolai sportlétesítményének mások számára is hozzáférhetőnek kellene lennie, bekapcsolódnia a város keringésébe. Ez az egész mindenség most lepusztult állapotban van, rendezetlen, nem működő, a városháza belső udvarával kell kezdeni az egészet. Ehhez átgondolt terv szükséges, ezt megint nem könnyű rendezni, mert magántulajdon és köztulajdon elegye, nehéz kezelni ezt a részét, de el kell kezdeni. A városmag terve régi, ezt már a bukaresti terv is felvetette annak idején, csak nem eléggé alaposan. A tulajdonviszonyoktól és a lehetőségektől kell elindulni. Ez ismét nem az építész dolga, hogy azt mondja, ennek az utcácskának feltétlenül itt kellene mennie, na de kiderül, hogy magánterület, akkor a városháza dolga, hogy elintézze, cseréljék el azt a részt, adjanak helyette mást. A bicikliúttal is ez a helyzet.

― És nem feltétlenül pénz kérdése...

― Nem pénz kérdése, nem. Hogy azt mondják, nem volt rá pénz, s akkor azzal leseperték az asztalról. Nagyon szükséges a polgármesteri hivatal hozzáállása.

― Úgy fogalmazott, ami a városmagot illeti, hogy ott középkori viszonyok uralkodnak.

― Igen, mert romhalmazok is vannak; a középkort úgy kell érteni, hogy van villany és van víz, ez akkor nem volt, de soha nem volt ott egy igazi rendezés. Igen ősiek ott az állapotok. Van ott egy-két épület, amit már rendbe tettek, működnek. Ott a vendéglő, a Sugásnál épült egy hotelke, most az is kérdőjel, hogy az pont úgy jó-e, ahogy van. De az középkori, hogy ott vannak a magánházak, melyek mögött hagymaágyások foglalják el a központi területet. Nem ennek kell lennie egy központban.

― Tyúkok és disznók.

― Persze. Disznó, nem tudom, van-e, de tyúk biztosan. Elég középkori az is, hogy a színház is úgy maradt, ahogy volt. Jó, hogy most a tetejét lecserélték, de ott belül nagy kóceráj van. Most egyébként hiába váltunk aprópénzre, csak úgy be kell menni egy kapualjba, és hátul a középkor nyomai még fellelhetők.

― Elképzelhető, hogy például a színházban azt mondják, nekik kell lakatosműhely, szabóműhely...

― Jó, azt mondhatják. De azt ki lehet helyezni máshova, nem muszáj ott lennie egy asztalosműhelynek.

― Gyár a központban.

― Igen, normális, hogy össze kell szerelni egy díszletet, de azt el lehet készíteni egy városszéli műhelyben is. És ott szétszedik, mert úgyis szétszedik, a díszlet előre gyártott darab, azt bárhol le lehet gyártani. A színházban csak igazítani kell, ehhez egy műhelyke és szerszámok szükségesek, s ha nem talál, visszaviszik, de nem ott kell gyalulni halomra a köbméter deszkákat. Vagy ott raktározni az anyagot, és ilyen ipari tevékenységet folytatni. Azt meg lehet oldani kint, a város szélén egy megfelelő helyen, ami szintén a város tulajdonában van, hát a város tulajdonában van a színház is, tehát ez megoldható. A színház belső udvarát pedig a városnak kellene kihasználnia, be kell vinnie a vérkeringésbe. De még vannak ilyen zónák, hát nézzük csak a megyei tanács mögötti belső udvart, ott is ugyanaz a helyzet, ott is van egy elhagyatott mozi és pár olyan épület, amiben semmi sem történik, a város szívében van. Most parkolók vannak ott, ami persze hasznos. Meg kellene vizsgálni azt is, mit lehet azzal kezdeni, hisz olyan közterület, ami hasznosíthatóbb. Ez érvényes más városrészekre is, amelyek el vannak hanyagolva, tehát nem csak erről a központi magról beszélünk.

― Azzal kellene kezdeni...

― Nem könnyű, mert most már magántulajdon van, és nincs is a város hatáskörében minden, de meg lehet oldani. Vegyük csak az állattartást. Hát én tudok olyan helyet a városközponttól pár száz méterre, ahol még teheneket tartanak, disznókat, gazdálkodásból élnek a városközpontban. Jó, ez nekik életformájuk, de azt sem lehet, hogy a tehéncsorda átballagjon szinte a városközponton, meg kellene húzni ezt a határt is, hogy meddig folytatható mezőgazdasági tevékenység a város szívében. Mert az mivel jár: szaggal, mezőgazdasági gépek mellett állatok vannak, a trágyadomb ott bűzlik a szomszéd ablaka alatt; ez környezetvédelmi ügy, de a városvezetőségnek kell valamilyen módon szabályoznia. És most ne beszéljünk arról, hogy a cigánylovak hol legelnek, az egy másik ügy. A szentgyörgyi parasztgazdaságok olyan zónákat érintenek, ahol nincs mit keresniük. Nem azt mondom, hogy szerencsétlen embereket kényszeríteni kell valamire, de biztos, hogy lehet megoldást találni, meghúzni egy határt, hogy meddig jöhet be a tehén, vagy meddig lehet állatot tartani, mert mondom, az szennyeződéssel jár. És megoldás erre is van, a gazdálkodó menjen ki a szélekre, ahol több a hely, ahol még van a gazdaságnak helye. Az ipari zónákat is körülhatárolja a városrendezési terv, a lakóövezetben nem lehet olyan tevékenységet folytatni, ami szennyező. Ha megyünk kifelé a városból, ilyen a tyúkfarm és lakózóna viszonya, ott vagy az történt, hogy nem engedik, a lakóövezet rámenjen a tyúkfarmra, vagy pedig a tyúkfarmot kell elmozdítani olyan helyre, ahol nem zavaró, vagy pedig kötelezni, hogy szagtalanul működjék. Egyik nehezebb, mint a másik, nem lett volna szabad közel engedni a lakózónát hozzá. Akárhonnan nézzük, míg máshol egy farm távol van minden lakótelepüléstől, nálunk így maradt, most ennek a megoldása is egy nagy ügy. A lakók mennek el a környékről, vagy a tyúkfarm megy el máshova? Viszont ha a gond marad a szőnyeg alá seperve, magától nem fog megoldódni, és nem is lehet megoldani egyik napról a másikra. Ez nem csak a központra, ez mindenre érvényes.

― Ha csak a központi városképet vesszük: ahhoz, hogy egy olyan változat, amiről ön is beszél, létrejöjjön, mennyi időbe kerül?

— Attól függ, mikor kezdik el. Bejöhet olyasmi, hogy bizonyos területeket, épületeket meg kell vásárolni, és akkor az egy másik procedúra. Pénz kell hozzá, rendezni kell a viszonyokat, cserélni kell, sok mindenen múlik. Végül a város mindent nem oldhat meg, de ösztönözhet például, hogy ide jöhetne egy kávézó, csak lássuk, van-e vevő az ötletre. Nem megy egyik napról a másikra, hogy ebben a központi zónában öt év múlva minden meg legyen oldva. Akár hamarább is elkészülhet, az is megtörténhet, hogy elkezdődik, és tíz év sem elég, el kell indítani a folyamatot, és ha van valami koncepció, akkor az következetességet kíván.

― Milyen építészeti példákat lehetne említeni, melyik városban sikerült ezt megoldani?

― Brassóban már sikerült rendezni legalább egy keveset a városból, ott sokat léptek előre a főtérrel, az egész központi zónával, nekik sikerült, Szebenről nem is beszélve. Szebennél más a helyzet, Európa kulturális fővárosa kapcsán pénzt is irányítottak oda, így a pénz is megvolt hozzá, és a kényszer is. Viszont itt kényszer nincs, de ha megvan az akarat, akkor a többit ki lehet végül is munkával hozni, pénzt is lehet szerezni erre-arra. Az akarat a lényeg, akarni kell, hogy egy város szebb legyen, és ne csak úgy elmenjünk minden mellett, hagyván, hátha lesz majd magától valahogy...