A hazai közönség előtt szereplő Julian Alaphilippe győzött a Tour de France országúti kerékpáros körverseny tizedik szakaszán, míg az éllovas Greg van Avermaet 1:39 perccel növelte előnyét összetettbeli riválisai előtt.
A hétfői pihenőnapot követően kedden az Annecy és Le Grand-Bornand közötti 158,5 kilométer várt a mezőnyre három első és egy kiemelt kategóriás emelkedővel. A hegyek több csoportra rostálták a sort, a Quick-Step francia kerekese pedig az utolsó csúcsra már egyedül jutott fel, és magabiztos előnnyel ért célba. Ezzel a tavalyi Vuelta a Espana után másodszor ünnepelhetett szakaszsikert háromhetes viadalon. A sárga trikós Van Avermaet a szakasz nagy részét szökésben töltötte, ennek eredményeként negyedikként tekert a célba, 1:39 perccel megelőzve a végső sikerre esélyes versenyzőkből álló főmezőnyt, amelyet az etap során végig a címvédő Chris Froome együttese, a Sky kontrollált.
Eredmények: * 10. szakasz (Annecy–Le Grand-Bornand/158,5 km): 1. Julian Alaphilippe (francia, Quick-Step) 4:25:27 óra, 2. Jon Izagirre (spanyol, Bahrain-Merida) 1:34 perc hátrány, 3. Rein Taaramäe (észt, Direct Énergie) 1:40 perc hátrány, 4. Greg van Avermaet (belga, BMC) 1:44 perc hátrány * az összetett élcsoportja: 1. Van Avermaet 40:34:28 óra, 2. Geraint Thomas (brit, Sky) 2:22 perc hátrány, 3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 3:10 perc hátrány.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.