A magyar férfi vízilabda-válogatott súlyos, 12–5 arányú vereséget szenvedett az olasz csapattól a Barcelonában zajló Európa-bajnokság szerdai csoportrangadóján.
Märcz Tamás együttese számára rémálomként indult a találkozó, az olaszok a második negyed elején már 6–0-ra vezettek, innen pedig nem volt esély a fordításra. Ez azt jelenti, hogy ha a magyar válogatott a csoport utolsó mérkőzésén – a papírformának megfelelően – legyőzi a német csapatot, akkor a második helyen a nehezebb ágra kerül, és amennyiben túljut a C jelű négyes harmadikján – várhatóan a hollandokon –, már a negyeddöntőben összekerülhet a címvédő, olimpiai bajnok szerb csapattal.
„Kicsit mérges vagyok, hiszen megbeszéltünk sok mindent, mégis, mindjárt az elején mintha elfelejtettük volna ezeket. Nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, mentálisan teljesen rossz kezdés volt” – értékelt a szövetségi kapitány, Märcz Tamás. Az edző fordulópontként azt említette meg, amikor 7–4-ről nem sikerült 7–5-re zárkózni, noha több lehetőség is kínálkozott rá. Hozzátette, sok ilyen pörgős ritmusú mérkőzés kell a csapatnak, amelynek meg kell becsülnie az adódó helyzeteket, hiszen egy erős ellenféllel szemben nehéz kialakítani azokat. „Ezen dolgozni kell, nemcsak ebben a pár hétben, amíg együtt vagyunk a válogatottal, hanem egész évben” – fogalmazott, és emlékeztetett rá, a vereséggel vélhetően nehezebb ágra kerül együttese. – Nincs vége az Európa-bajnokságnak, jóval több van még ebben a csapatban – tette hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.