Hosszas vita után a tegnapi kézdivásárhelyi tanácsülésen az önkormányzati képviselők többségi szavazattal – három tartózkodással és két ellenszavazattal – elvi beleegyezésüket adták a tulajdonukban levő tízszázalékos részvénycsomag eladásáról a többségi, 72 százalékkal rendelkező németországi tulajdonosnak, az M-Fashion GmbH-nak. A németországi cég ez év június 21-én keltezett és Bokor Tibor polgármesterhez címzett angol nyelvű szándéklevelében ajánlotta fel, hogy megvásárolná az önkormányzat tízszázalékos, 750 darabból álló részvénycsomagját.
Bokor Tibor polgármester, miután ismertette a fentieket, azt emelte ki, hogy az elmúlt másfél esztendő legnehezebb döntését kell meghozniuk. A témát a gazdasági bizottság részletesen is megvitatta, mérlegre tették a pró és kontra érveket, és a különbizottság tagjai azt a döntést hozták, hogy értékeltessék fel a vállalatot és adják el a részvényeket, hiszen az utóbbi években az osztalék folyamatosan csökkent, tavaly is csak 300 000 lejt kapott a város, idén pedig egy vasat sem. Egyelőre elvi döntésről van szó – hangsúlyozta az elöljáró –, és ha a részvények eladása mellett döntenek, akkor mindkét félnek a saját költségén egy-egy független felértékelő céget kell felkérnie. Ha a megállapított összeg mindkét fél elvárásait kielégíti és meg tudnak egyezni, akkor kezdődhet a tranzakció hivatalosítása és formai intézése az érvényben levő törvénykezés értelmében. A végleges döntést csak ezek után hozza majd meg az önkormányzat – mondotta Bokor Tibor.
Hegedűs Ferenc, a gazdasági bizottság elnöke az eladás mellett érvelt, kifejtette, bármikor tőkét emelhet a többségi tulajdonos, és akkor a tízszázalékos részvénycsomag akár egy százalékra csökkenhet.
Johann Taierling, az Erdélyi Magyar Néppárt önkormányzati képviselője a részvények eladása ellen szólt, míg dr. Kelemen András RMDSZ-es képviselő és Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt tanácstagja a részvények eladása mellett foglalt állást, meglátásuk szerint a városnak előnyösebb, ha most kap egy bizonyos összeget, mint ha az egyre fogyatkozó osztalékra vár.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.