Carter Page, Donald Trump amerikai elnök egyik volt külpolitikai tanácsadója a CNN hírtelevíziónak adott interjújában elismerte, hogy korábban informális tanácsadója volt az orosz kormánynak.
Page egy nappal azután nyilatkozott, hogy a The New York Times napilap, majd a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is dokumentumokat hozott nyilvánosságra a lehallgatásáról és megfigyeléséről. Az FBI azért kért engedélyt Page lehallgatására, mert felmerült a gyanú, hogy a férfi együttműködik az orosz kormánnyal, Moszkva őt szemelte ki az együttműködésre. Carter Page korábban mindig következetesen cáfolta, hogy orosz ügynök lett volna, ezt a vasárnapi interjújában is megismételte, de azt elismerte: „talán lehettek laza beszélgetések orosz tisztségviselőkkel az Oroszország elleni szankciókról, és ezt valakik mellékesen felhozhatták”. De soha nem volt külföldi országok ügynöke – hangsúlyozta. Viccnek nevezte ezeket a vádakat, szerinte nevetséges lejárató kampány folyik ellene. Hozzátette: soha nem volt tisztességtelen, és soha nem hallott az oroszoktól Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelöltre nézve kompromittáló információkat.