Újból megmutatták a vajnafalvi juhászok, hogy számukra fontos a hagyományok őrzése. Szokásos módon az Illés-naphoz legközelebb eső hétvégén szervezték meg a vajnafalvi juhászlakodalmat. Szombaton és vasárnap is állt a bál a Tündérvölgyben, a helyi közösség mellett a fürdővárosban üdülő, gyógyuló turisták, az alkalomra érkezett vendégek is mulattak a hétvégén.
A vajnafalvi és környékbeli román közösség legnagyobb ünnepét a centenárium jegyében szervezte a Justinian Teculescu Kulturális és Keresztény Egyesület, karöltve a Kovászna Megyei Juhtenyésztők Egyesületével, Kovászna Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa támogatásával. Florentina Teacă kovásznai tanár 2016-ban megjelent, A vajnafalvi juhászok, a románság Kárpát-kanyarulati őrzői című kötetében az 1600-as évek előtti időkre vezeti vissza a néphagyományt. A juhászkodásra berendezkedett, vándorlegeltetést művelő helyi közösség férfi tagjai – akik az egész évet a juhok mellett, különböző vidékeken töltötték – Illés napján gyűltek össze a Tündérvölgyben.
A mulatság mellett a családalapítás is célja volt az összejövetelnek, a fiatal juhászok ilyenkor választották ki leendő feleségüket, esküvőket is tartottak.
Szombaton már álltak a lacikonyhák, a vásárosok is kínálták portékájukat, a szervezők idén is kitiltották a juhászlakodalom helyszínéről a bóvliárusokat. Az igazi ünnepet azonban tegnap tartották. Az ősi családalapítási hagyomány elevenedett meg, a menyasszony, vőlegény szekéren vonult be a tündérvölgyi erdei tisztásra, nyomukban a násznép lovon, gyalogosan, de kivétel nélkül az ősi népviseletbe öltözve. A lakodalmas ház előtt zajlott a ceremónia, a menyasszony kikérése, a kalács megtörése, a keresztszülők mezítlábra vetkőzése.
Nem maradt el a fiatalok viaskodása, birkózásban, kőemelésben mérték össze erejüket a juhászlegények.
Tegnap délben a színpadról bejelentették: Románia nemzeti himnusza fog elhangzani. Szinte a ceremóniamester volt az egyetlen, akit ez meghatott, a sörsátrak alatt tovább folyt az élet, fontossági sorrendben a sör, miccs, juhflekken, túrós puliszka volt az ünneplők kedvence. A kulturális műsor a román népi zene és tánc kedvelőinek nyújtott szórakozást, a programban kakukktojásként szerepelt a brassói görög közösség együttesének fellépése. A juhászok egyesülete idén is kitett magáért. Állatszemlét szerveztek, többtucatnyi helyi és kevert fajtájú juhot mutattak be. Sorin Popica egyesületi vezető elégedetten nyugtázta: nemcsak a helyi juhtenyésztők jöttek el, érkeztek Hargita, Vrancea megyéből is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.