A megyeszékhelyi Sepsi-SIC és a Kézdivásárhelyi SE is képviseltette magát a női három-három elleni kosárlabda-bajnokság hétvégi állomásán, amelynek július 21–22-én Râmnicu Vâlcea adott otthont. Mindkét háromszéki csapat túljutott csoportján, ám a negyeddöntőkben véget ért a menetelésük.
A sepsiszentgyörgyi csapatot Kovács Renáta, Cristina Perta és Andra Haas alkotta, akik a B-csoport első meccsén 14–10 arányban diadalmaskodtak a Ball Factor felett, majd 13–9-re kikaptak a Nagyváradi MSC-CSU csapatától és csoportmásodikként jutottak tovább. A Sepsi-SIC a negyeddöntőben az Alexandra Uiuiu, Andreea Lazăr és Oláh Andrea összetételű Szatmárnémeti VSK együttesével mérkőzött meg, és szoros meccsen 8–6-ra veszített a későbbi tornagyőztes ellen.
A Bölöni Noémi, Czimbalmos Tímea, Debreczi Iringó és Holinka-Miklós Hanna összeállítású KSE együttes öt ponttal, azaz 16–11-re marad alul a Szatmárnémeti VSK-val szembeni összecsapáson, majd játék nélkül nyerte meg közvetkező meccsét a Dream Team alakulatával szemben, hiszen ellenfele nem jelent meg. A csoportból továbblépő céhes városbeli gárdának a negyeddöntőben a Nagyváradi MSC-CSU alakulatával kellett volna megmérkőznie, de meg nem jelenés miatt kikaptak.
A tizenkét csapatos tornát a Szatmárnémeti VSK nyerte meg, miután a döntőben 14–10-re verte a Konstancai Phoenix csapatát. Összesítésben a SIC a hatodik, míg a KSE a nyolcadik helyen zárt Râmnicu Vâlceán. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.