Autósport, Rally Sliven Bulgáriában versenyeznek Szabóék

2018. július 26., csütörtök, Sport

A sepsiszentgyörgyi Szabó Csongor mától vasárnapig Bulgáriában vendégszerepel, ahol a Rally Sliven 38. kiírásán vesz részt. A viadal az European Rally Trophy égisze alatt megrendezett Balkán-bajnokság negyedik futama, s Szabó három verseny után vezeti az elsőkerék-meghajtású autók kategóriáját.

  • Fotó: RallyZoom.ro
    Fotó: RallyZoom.ro

A 2018-as Balkán-bajnokság szezonnyitó futamát Törökországban rendezték meg, a következő kettőnek pedig Románia adott otthont, ezek pedig a hazai küzdelemsorozat harmadik és negyedik versenyei voltak. Szabó Csongor a sorozat aradi megállóján második lett géposztályában, míg a bákói megmérettetésen nem talált legyőzőre, s 68 ponttal vezeti kategóriáját a román Dragoș Popa (50 pont) és Adrian Teslovan (46 pont) előtt. A versenykiárs szerint a European Rally Trophy zászlaja alatt szervezett hat regionális viadal győztese novemberben Portugáliában küzd meg a sorozat bajnoki címéért, a szentgyörgyi pilóta pedig életben akarja tartani az európai trófea megnyerési esélyeit, és ezért döntött a bolgár vendégszereplés mellett.

A háromszéki autóversenyző évekkel ezelőtt Magyarországon állt utoljára rajthoz egy külföldi ralin, most pedig a hazai bajnokság bő másfél hónapos szünetében ismét próbára teszi magát a nemzetközi porondon.

„Mint ismeretes, a hazai bajnokságban egy Ford Fiesta R2-vel versenyzünk, így ezzel az autóval pontoztunk a Balkán-bajnokság aradi, illetve bákói futamán, és értékes pontokat szereztünk. A Hargita Gyöngye Rali után határoztunk arról, hogy folytatjuk szereplésünket ebben a sorozatban is, és rajthoz állunk a bolgár Szilvenben. Azért esett a választásunk erre a versenyre, mert közel van országunkhoz, továbbá már több román pilóta is megfordult itt, és dicsérték mind a szervezést, mind a futamot. Ezek mellett, ha jól megyünk, akár a Balkán-bajnoki címet is bebiztosíthatjuk magunknak. Számukra ez a verseny új tapasztalatot jelent, hiszen olyan próbákon veszünk részt, amiket egyáltalán nem ismerünk, így nagyon fontos, hogy jól készítsük el az itinert (úti könyv). Bízom magunkban és abban, hogy tempósan tudunk majd autózni, de tudatában vagyok annak is, hogy nehéz lesz a verseny, hiszen a bolgár pilóták komoly vetélytársaink” – nyilatkozta érdeklődésünkre Szabó Csongor.

Személyes okok miatt Szabó jobbján most nem Rareș Fetean fog helyet foglalni, hanem Andreoiu Marcus, akivel a szentgyörgyi pilóta korábban több szezonon át versenyzett. „Nagyon örvendek, hogy újra Csongor mellett ülhetek, hiszen közel három éve nem versenyeztünk együtt. Mindkettőnk számára nagy kihívást jelent a Rally Sliven, mivel teljesen ismeretlen terep számunkra. Célkitűzésünk egyértelműen a pontszerzés, amihez a legjobbunkat kell majd nyújtanunk – jelentette ki határozottan Marcus, aki a Suzuki Swift Sportban és a Peugeot 206-ban volt Szabó Csongor navigátora.

A bolgár ralibajnokság második futamának számító Rally Sliven egy aszfaltverseny, amelynek összhossza több mint 425 km, ebből a tizenegy gyorsasági szakasz 172,27 kilométert tesz ki. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-07-26: Magazin - :

Elhunyt Szepesi György

Kilencvenhat éves korában szerdára virradóra elhunyt Szepesi György legendás rádiós sportriporter. A hírt – amelyről a család tájékoztatására hivatkozva elsőként a nemzetisport.hu számolt be – Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke megerősítette az MTI-nek.
2018-07-26: Sport - :

A szerbek simán verték a magyar válogatottat (Vízilabda, Európa-bajnokság )

A magyar férfi vízilabda-válogatott 8–5-re kikapott a címvédő és olimpia bajnok Szerbia csapatától a Barcelonában zajló Európa-bajnokság keddi negyeddöntőjében.