Ez lehet a NOB által teremtett első jelentős világméretű sportfesztivál azóta, hogy 1924-ben létrehozták a téli olimpiát. A 14—18 év közötti korosztály számára rendezendő ötkarikás versenyekkel a NOB a számítógépek és a tévé képernyője elől a sportpályákra szeretné csalogatni a fiatalokat. Az első nyári ifjúsági olimpiát 2010-ben tervezik megtartani — a helyszínt jövő februárban választják ki —, két évvel később pedig az első téli ifjúsági ötkarikás játékokat. Ez utóbbiak helyszínéről a tervek szerint 2009 januárjában döntenek. A Jacques Rogge NOB-elnök által lelkesen támogatott elképzelés részleteit még nem dolgozták ki. Egyelőre annyi körvonalazódott, hogy a nyári ifjúsági olimpián három és fél ezer versenyző vehetne részt — szemben a ,,felnőtt"-játékokon versengő sportolók tízezres számával —, a téli ifjúsági játékokon pedig mintegy ezer fiatal sportoló mérhetné össze erejét. A nyári ifjúsági olimpia rendezési költségeit a NOB közel 30 millió dollárra, a téliekét 15—20 millióra becsüli. Költségkímélő megoldásként a versenyekre nem kell új sportlétesítményeket felépíteni. Rogge szerint hat ország máris érdeklődik az ifjúsági olimpia megrendezése iránt, s a sporteseménynek kisebb országok is otthont adhatnának.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.