Elsősorban egyetemistákból álló csapatot indít SAPIENTIA U23 néven a következő idénytől a Székelyföldi Jégkorong Akadémia (SZJA).
Az erről szóló megállapodást Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Dávid László, a Sapientia EMTE rektora és Tánczos Barna, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke írta alá szerdán a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. Az együttműködő felek feladatuknak tekintik a Székelyföldön felnövő új nemzedékek „egészséges és keresztény értékeken alapuló nevelését”. Ennek érdekében összehangolt szakmai munkával, illetve erőforrásaik közös felhasználásával támogatják a versenysportban és egyetemi tanulmányokban egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtó székelyföldi fiatalokat.
Az SZJA célja, hogy a sportoló fiatalok fizikai fejlődése mellett hangsúlyosan segítse intellektuális és tanulmányi előmenetelüket is, ezáltal hosszú távon a jövő kihívásainak megfelelő és elsősorban szülőföldjükön boldoguló sportolói elitet hozzon létre – közölték. A 2018/19-es jégkorongidénytől kezdődően az SZJA a román és magyar bajnokságokban egyaránt részt vevő, elsősorban egyetemistákból álló csapatot indít, amely a SAPIENTIA U23 nevet fogja viselni – tartalmazza a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban aláírt megállapodás. A csapat vezetőedzője Aleksandrs Belavskis lett szakember – közölte a SZJA Facebook-oldalán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.