Labdarúgás, I. ligaMindent megtesznek a három pontért

2018. július 28., szombat, Sport

Vasárnap 18 órától a Sepsi OSK a Román Kupa-címvédő Craiova csapatával játszik a sepsiszentgyörgyi stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában.

  • Fotó: Facebook/Sepsi OSK
    Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Az együttesek az ötödik egymás elleni tétmérkőzésre készülnek, az eddigi négy találkozón az olasz Devis Mangia irányította labdarúgók diadalmaskodtak. A tegnapi sajtótájékoztatón Eugen Neagoe vezetőedző elmondta, nem szeretnének gólt kapni, ahogy a Craiova sem. Aktuális ellenfelüknél értékes játékosok játszanak, viszont a szentgyörgyi együttesben is kiváló labdarúgók szerepelnek. A Craiova homogén csapat, játékoskerete nyáron minimális változáson esett át, persze számukra is számottevő, hogy Alexandru Băluță és Gustavo Vagenin távozott, viszont az érkezők között megemlítette Alexandru Cicâldău nevét, akit az FC Viitorultól vásároltak. A háromszéki csapat trénere szerint a Craiova ellentámadásokból veszélyeztethet, kihasználva a játékosok gyorsaságát. Neagoe bízik csapatában, és tudatában van annak, hogy a közönség támogatása elengedhetetlen, ezért mindenképp három ponttal szeretnék meghálálni a szurkolást.

„Fontos mérkőzés előtt állunk, nemcsak azért, mert a bajnokság egyik legjobb csapa­tával találkozunk, hanem azért is, mert az idényben ez az első mérkőzésünk hazai pályán. Egy sikertelen meccset tudhatunk magunk mö­gött, hiszen az első fordulóban kikaptunk az FC Hermannstadttól, azonban az a mérkőzés már a múlté. Csalódottak voltunk, megbeszéltük a történteket, kielemeztük a meccset, most pedig az a legfontosabb, hogy a vasárnapi találkozóra koncentráljunk. A labdarúgók az edzésen bebizonyították, hogy mentálisan és fizikai szempontból is készen állnak. Nem lesz könnyű meccs, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy jól játsszunk, és szeretnénk itthon tartani a három pontot” –  nyilatkozta pénteken Eugen Neagoe.

Adrian Rus örül, hogy visszatérhetett Romániába, Sepsiszentgyörgyön egységes csapat fogadta, amely olyan, mint egy család. Az öltözőben minden rendben van, a játékosok számíthatnak egymásra minden körülmény között. A 22 éves szatmári születésű labdarúgó célja a szezonban, hogy több játéklehetőséghez jusson, valamint bízik benne, hogy egészséges lesz, így a román válogatottba is behívót kaphat. (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 91
szavazógép
2018-07-28: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a kőröspataki születésű sepsiszentgyörgyi
SZÉKELY IMRE
(SIPOS)
volt dohánygyári
alkalmazott
életének 78. évében hirtelen elhunyt.
Temetése 2018. július 28-án 13 órától lesz a katolikus temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Szerettei
426
2018-07-28: Sport - :

Előnyben az FCSB és a Budapest Honvéd (Labdarúgás)

A labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén a Budapest Honvéd FC 1–0-ra legyőzte a Progres Niederkorn csapatát a Bozsik-stadionban, az FCSB pedig Denis Man és Filipe Teixeira góljával nyert a Rudar Velenje vendégeként.