Ezentúl nem kell a Kovászna Megyei Tanács épületébe bemenniük azoknak, akik panasszal fordulnak a hivatalhoz, vagy építkezési engedélyt szeretnének kiváltani, hétfőtől ugyanis új, kimondottan a célra létrehozott ügyfélszolgálati iroda áll rendelkezésükre. Az új helyiség a megyei tanács épületétől jobbra található, mindennap reggel kilenctől délután kettőig várják az érdeklődőket.
Az iroda megnyitásának célja az volt, hogy felgyorsítsuk az ügyintézést, közelebb kerüljünk az emberekhez ― mondta Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzat szerint az emberek igénylik a panaszirodát, főként a fogadóórákon szokták előadni problémáikat. Ezek egy része nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik, a gondok túlnyomó többsége pedig mezőgazdasági jellegű ― fejtette ki.
Biró Donát főépítész közölte, a központi fejlesztési régió más megyéivel közösen dolgoznak egy geoinformatikai rendszer kiépítésén, amely szintén hozzáférhetővé válik. A főépítész szerint az új iroda az építkezési engedélyek kibocsátását könnyítheti. Hangsúlyozta: a kérelemtől számított tizenöt-tizenhét napon belül ki szokták bocsátani az engedélyt, ha a szükséges dokumentáció megvan, a törvény által engedélyezett harmincnapos határidőt nem várják meg. Biró Donát elmondta még: megyénkben állandó növekedést lehet tapasztalni az építkezés terén. Fontos, hogy a törvényes építkezések száma is növekedést mutat ― tette hozzá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.