Romániában idén az első fél évben 900 illegális bevándorló folyamodott menedékjogért, 55 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában – közölte kedden a bevándorlási hivatal (IGI).
A menedékkérők száma ezzel visszatért a korábbi évek nagyságrendjéhez, miután az – elsősorban Szerbia felől érkező – illegális bevándorlás miatt tavaly két és félszer többen kértek védelmet Romániától, mint 2016-ban.
Az IGI idén az első fél évben 521 kérelmet bírált el, a kérelmezők közül 152-en kaptak menedékjogot, 130-an pedig más szintű védelmet. A Romániába korábban érkezett menekültekkel együtt jelenleg 948 bevándorló szerepel az IGI integrációs programjában, számukra az ország öt befogadó központjában biztosítanak szállást és ellátást. A legtöbb menedékkérő Irakból, Szíriából és Iránból érkezett, a legtöbb menedékkérelmet Temesváron adták le. Románia az első fél évben a menedékkérők 190 áthelyezési kérelmét továbbította más uniós tagállamok felé, illetve 108 menekültet vett át más uniós országoktól. Az IGI menekültügyi igazgatóságának vezetője korábban úgy nyilatkozott: a múlt év volt a legnehezebb a román bevándorlási hatóság számára, hiszen több menedékkérelemmel szembesült, mint az előző évtizedben összesen.
Azok a határsértők, akik menedéket kérnek Romániától, szabadon mozoghatnak az országban, és legtöbben később a román–magyar határon átszökve próbálnak bejutni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe. Tavaly ennek következtében mintegy háromezer – az előző évinél ötször több –, Romániából illegálisan távozni próbáló határsértőt állítottak meg a határrendészek a magyar határon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.