Boldogult úrfi korunkban – ami lehet, nem is volt boldog, és mi nem is voltunk úrfiak, úrficskák stb., a kicsinyítő képzőkkel itáliai tanulmányai során szembesülhetett, és Olaszország elementáris hatással volt rá minden értelemben, nemcsak a táj, a művészet, de a nyelv is megérintette, elég itt csak beleolvasni a Madonnák porban című regénye gyönyörűen indázó mondataiba – egyszer a Szent Anna-tó partján, szárítkozva a félárnyékban, megláttunk egy ideges vöröshangyát.
Hogy ideges, azt már a mozgása is jelezte. Ide-oda kóválygott, mint aki nem tudja éppen, mit is akar, hova is akar eljutni, s ez annyira ellentétes volt a bennünk élő hangya robotképével, hogy már önmagában az indázása, a kóválygása is felkeltette érdeklődésünket. Azután lejátszódott előttünk egy történet, a mi hangyánk, ahogy Péter elnevezte, a renitens hangya, hirtelen ész nélkül bújt egy repedésbe, s feltűnt négy, majd másik öt, akik valószínű, a mi hangyánkat keresték, aki valami miatt kivált a bolyból. Hogy utána mi történt, nem tudom, valaki jött, valaki elment, mire megint odanéztünk, a hangyák eltűntek.
Viszont Pétert filozófusként, ha lehet, még nagyobb erővel kezdette vonzani a szabadság, a választás szabadsága. A dolgok és az okok fölcserélhetők ugyan, de a választásod rád vall. Én ugyan nem voltam filozófus, de azért érdekelt volna, hogy ha a dolgok és az okok fölcserélhetőek, van-e a dolgoknak a priori rendje vagy nincs, de ő legyintett. Nem ez a kérdés. Hanem? Évekkel később egy versében válaszolt: „Jönnek még vadabb ludak / te mint az őszi alkony / egy settenkedő párduc / áthallszol majd az ajtón / jönnek még vadabb ludak / és állsz előttük némán / amint a zápor megered / suhan a felhő énrám.” Ami be is következett, rázuhant a felhő, nevezzük felhőnek, s én, aki soha nem gondoltam volna, hogy utána fogom lobogtatni a fehér zsebkendőt, megnémulok.
Egyed Péter elment titokzatos és hosszú útjai egyikére, hogy onnan majd merre, hova, nem tudni, egy azonban világos, ha van a dolgoknak a priori rendje, ha nincs, azt a hangyát, a madonnát a porban, a vadlúd őszi útját, ezt a bajlátott erdélyi világot s a másikat, a még több bajt látó nagyobbat már többé soha senki nem fogja úgy látni, mint Ő. Ebben biztos vagyok.
S abban is, hogy még találkozunk a labirintusban, ami az életünk. Szándékosan nem múlt időben beszélek. Isten Veled, Péter!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.