Dévai Boglárka aranyérmet nyert ugrásban a glasgow-i tornász Európa-bajnokságon tegnap. A szombathelyi sportoló első helyen jutott a fináléba, így elsőként mutathatta be gyakorlatát. Ugrása mindkét alkalommal jól sikerült, de a leérkezés egyik esetben sem volt hibátlan.
A 6,0-s erősségű ugrása után egy, az 5,4-es erősségű után három tizedpontos levonást kapott, így 14,349 ponttal zárt. A folytatásban senkit nem büntetett levonással a zsűri, de nem is voltak olyan erősségű gyakorlatok, amilyent a magyar versenyző bemutatott. A hatodik induló után már biztos volt, hogy Dévai érmet nyer, majd a német Sarah Voss sem tudta megelőzni, s az orosz Angelina Melnyikova is csupán a második helyet tudta megszerezni. Dévai sikerével húsz év után nyert aranyérmet Európa-bajnokságon magyar női tornász. A román Denisa Golgotă, az orosz Angelina Melnyikova és a belga Nina Derwael is két éremmel zárta a szerenkénti döntőket a női torna Eb tegnapi versenynapján. Melnyikova második, Golgotă harmadik lett Dévai Boglárka mögött ugrásban, majd előbbi felemás korláton bronz-, utóbbi talajon ezüstérmet nyert. A belga Derwael gerendán második, felemás korláton első lett.
Szombaton a nyolcadik helyen végzett a magyar válogatott a tornászok női csapatversenyében. A viadalt nagy fölénnyel az oroszok nyerték a franciák és a hollandok előtt. A Denisa Golgotă, Carmen Ghiciuc, Laura Iacob és Nica Ivănuş összeállítású román csapat nem jutott be a döntőbe, miután a selejtezőkben csak a tizenkettedik helyen zárt. Az éremtáblázat élén Belgium, Franciaország és Oroszország zárt egyaránt egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel.
Eredmények: * csapatverseny: 1. Oroszország 165,195 pont, 2. Franciaország 161,131 pont, 3. Hollandia 159,563 pont... 8. Magyarország 149,729 pont * nők, ugrás: 1. Dévai Boglárka 14,349 pont, 2. Angelina Melnyikova (Oroszország) 14,233 pont, 3. Denisa Golgotă (Románia) 14,166 pont; felemás korlát: 1. Nina Derwael (Belgium) 14,733 pont, 2. Jonna Adlerteg (Svédország) 14,533 pont, 3. Angelina Melnyikova (Oroszország) 14,366 pont; gerenda: 1. Sanne Wevers (Hollandia) 13,900 pont, 2. Nina Derwael (Belgium) 13,600 pont, 3. Marine Boyer (Franciaország) 13,166 pont; talaj: 1. Melanie de Jesus (Franciaország) 13,766 pont, 2. Denisa Golgotă (Románia) 13,600 pont, 3. Axelle Klinckaert (Belgium) 13,400 pont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.