Újabb pénzt különített el a kormány a június-júliusi árvízkárok következtében sürgőssé váló munkálatokra. A víz- és erdőgazdálkodási tárca költségvetését a legutóbbi kormányülésen közel 60 millió lejjel egészítették ki, hogy Háromszék mellett Fehér, Argeș, Bákó, Brassó, Krassó-Szörény, Gorj, Hargita, Ialomița, Máramaros, Neamț, Suceava és Vâlcea megyében a folyók és patakok mentén elvégezzék a szükséges helyreállítást.
Kovászna megye 7,1 millió lejt fordíthat az áradás sújtotta településeken elengedhetetlen árvízvédelmi munkálatokra, a szaktárca honlapján közzétett összesítés szerint mintegy tíz háromszéki településen dolgoznak majd a folyók és patakok mentén. A legjelentősebb keretből (4,2 millió lej) a Kászon-patakon, Kézdioroszfalu és Kézdiszentlélek térségében végeznek a partok és gátak megerősítését, helyreállítását célzó munkálatokat, illetve mederszabályozást.
A Feketeügyön szükséges hasonló beavatkozásokat Szentkatolna, Hatolyka, Imecsfalva, Szentivánlaborfalva és Uzonfüzes térségében végzik el kormánypénzből, a helyreállításra fordítható keret 453 ezer lej.
Az áradás által leginkább sújtott községekben, Dobollón és Kökösben is elengedhetetlenné vált az árvízvédelem: a Tatrang védőgátján, Márkosréten és Kökösbácsteleken is dolgoznak majd a tárca által elkülönített 1,3 millió lejből. Dobollón és Márkosréten a Dobolló-patakon vált szükségessé a védőgát helyreállítása, a beruházásra 1,2 millió lejt adott a minisztérium. A leosztott pénzkeret elegendő a június-júliusban keletkezett árvízkárok helyreállítására, a kivitelezés érdekében pedig gyorsított eljárásban hirdetnek közbeszerzést – vázolta lapunk érdeklődésére a megyei vízügyi hivatal főmérnöke.
Sándor László rámutatott, előbb a tervezést, majd a munkálatokat kell meghirdetni, véleménye szerint a legjobb megoldás az lenne, ha csomagban kérhetnének ajánlatot a szolgáltatásokra. Kérdésünkre, hogy mikorra végezhetők el a szükséges beavatkozások, nem tudott pontos válasszal szolgálni, mint mondta, egyelőre az is kérdéses, hányan jelentkeznek majd a közbeszerzésen. A főmérnök elmondta azt is, a már említett beruházások mellett a Gelence-patakon is indokolt többek közt a patakmeder megerősítése, a munkálatok értékét 4–5 millió lejre becsülte. A Kászon-patakon is van még tennivaló Szárazpataktól Katrosa felé, mint megjegyezte, ez azonban nagyobb volumenű tanulmányt, tervezést igényel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.