A sepsiszentgyörgyi Szabó Norbert a vigaszágon búcsúzott keirinben a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság pályakerékpáros versenyeinek keddi zárónapján.
A háromszéki versenyző az első futamban a magyarországi Szalontay Sándorral volt egy hetesben, ám egyikük sem jutott tovább. A mezőny két legjobbja a későbbi Eb-ezüstérmes francia Sébastien Vigier és a brit Joseph Truman volt, így ők egyenes ágon jutottak a viadal második körébe. Szabó negyedik lett, és akárcsak a nagyot bukó Szalontay, vigaszágon folytatta. A szentgyörgyi kerekes második futamán lengyel, fehérorosz, belga és grúz ellenfelekkel küzdött, és most is negyedik lett, így véget ért számára a kontinensviadal.
– Hiányoztak idén a 250 méteres pályán futott keirinversenyek, hiszen én ebben az évben nagy többségben csak 400-as velodromon futottam. Az egész nagyon szokatlan volt, mintha nem találtam volna fel magam, és az igazat megvallva, a kerekezés sem ment jól. Jobb eredményt akartam elérni Glasgow-ban, de nem vagyok elégedetlen, hiszen a román pályakerékpározás egy új szakaszához érkezett, 2018-ban mind a szövetség, mind a privát szféra jobban támogatta ezt a sportágat, és fejlődésben vagyunk. Még nem tudjuk felvenni a harcot azokkal az országokkal, ahol nagyobb hagyománya van a pályakerékpározásnak, de pár éven belül odaérhetünk. Dolgozunk és jó úton haladunk – nyilatkozta érdeklődésünkre Szabó Norbert.
A számot egyébként Stefan Bötticher nyerte, a német kerekes a sprintben egyéniben megszerzett ezüstérme és csapatban elért bronza után diadalmaskodott.
A pályakerékpáros Eb keddi zárónapjának eredményei: * férfiak, kieséses verseny: 1. Matthew Walls (Nagy-Britannia), 2. Rui Oliveira (Portugália), 3. Szymon Krawczyk (Lengyelország); keirin: 1. Stefan Bötticher (Németország), 2. Sébastien Vigier (Franciaország), 3. Jack Carlin (Nagy-Britannia)... Szabó Norbert a vigaszágon búcsúzott * nők, madison: 1. Dánia (Amalie Dideriksen, Julie Leth), 2. Oroszország (Gulnaz Bagyikova, Diana Klimova), 3. Hollandia (Kirsten Wild, Amy Pieters); keirin: 1. Mathilde Gros (Franciaország), 2. Nicky Degrendele (Belgium), 3. Darija Smeljeva (Oroszország). (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.