Összművészeti alkotótábor Olaszteleken

2018. augusztus 9., csütörtök, Közélet

Felsőcsernáton, Torja, Bálványos és Kurtapatak után Olaszteleken ütött tanyát a CsomóPont és a KreaKids Studió által negyedik alkalommal megszervezett Noise alkotótábor. Erőss Sándor, Gál Zoltán és Kovács Hunor László szervező úgy nyilatkozott, azért választották Olaszteleket, mert Háromszék e szegletében még nem szerveztek tábort, illetve mert úgy vélik, a gyönyörűen felújított Daniel-kastély és a vendégszerető falu inspirálóan hat a művészetek iránt érdeklődő fiatalokra.

  • A Daniel-kastély udvarán. Fotó: Gál Zoltán
    A Daniel-kastély udvarán. Fotó: Gál Zoltán

A műhelygyakorlatok vezetőinek olyanokat nyertek meg, akik pedagógusként is megállják helyüket, tudnak ösztönözni és lelkesíteni, ezért nincs kétségük, olyan munkák fognak születni, olyan szakmai portfóliók állnak össze, amelyek esetenként akár a sikeres egyetemi felvételihez is elegendőek lesznek – vélték a szervezők. A koncepcióját elsőként kidolgozó divatcsoport úgy határozott – tudtuk meg Babos-Máthé Rékától –, hogy munkáikat a kastély forma- és mintavilágára alapozzák.

Szakembereik – Csáki Klaudia, a Dva divatmárka megteremtője, Jánosi Ágnes és Könczei Alpár divattervező, Kovács Katalin a KreaKids Stúdiótól és a technikai fogásokat mutató Vargyasi Melinda varrónő – tizenhat fős csapatot fognak össze, és segítik, hogy a varrodától kapott, illetve a résztvevők által hozott újrahasznosítható anyagokból a Máthé Sándor által rendelkezésükre bocsátott szabásminta segítségével kabátkollekciót állítsanak össze a szombaton délután ötkor kezdődő, mindenki által látogatható táborzáróra.

A tábor vendége Borsa Alíz csomagolás- és betűtervező, Cseh János (Grafvision) gasztrofotós, Péter Levente természetfotós, Dj Jumbo kézdivásárhelyi lemezlovas, Datki Szilárd és Datki Gyöngyike fotográfus, Vörös T. Balázs dokumentumfilm-rendező és operatőr, Csáki Klaudia divattervező és építész, Gyulai Levente építész és formatervező, akik esténként előadásokat is tartanak az érdeklődő közönségnek.

A minőségi munkáról bárki meggyőződhet, hiszen az elkészült alkotásokat az év során itthon több nagyvárosban és Magyarországon is bemutatják, az sem kizárt, hogy akár a tengerentúlra is eljutnak kiállításukkal – mondották.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-08-09: Közélet - Váry O. Péter:

Új óvoda épül

Mármint nem teljesen új, hanem egy régi helyett kell újat építeni. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Regionális Operatív Programnál szándékszik pályázatot benyújtani az Orbán Balázs utcai óvoda felújítására, az időközben elkészült műszaki tanulmány azonban azt mutatta ki, ajánlatosabb a régi épületet lebontani és újat építeni helyébe.
2018-08-09: Jegyzet - Váry O. Péter:

Dolgoznak az utcában (Kármentő)

Azaz csak dolgoztak. Míg minden nap esett az eső. Aztán mióta nyár lett végre, azóta munkást sem látni a környéken. Mármint olyant, aki dolgozna. Nem az ő hibájuk. Melóznának ők, most lenne az ideje – de hát főnökség is van a világon, meg szervezés, szóval olyan dolgok, amik az egyszerű ember tudását meghaladják. Ne is menjünk tovább ezen a szálon, magas helyeken amúgy is orrolnak ránk, hogy állandóan kötözködünk, pedig ők csak jót akarnak. Holott mi nem a kákán keressük a csomót, épp csak annyi, hogy hokedliről másképp látszik a világ, mint bársonyszékből.