Ma délelőtt nyitja meg kapuját a SIC Feszt. A Háromszéki Ifjúsági Tanács szervezte Székelyföldi Szabadegyetem ötödik kiadásának helyszíne ezúttal Sugásfürdő.
Vasárnap estig számtalan programmal várják az érdeklődőket és szórakozni vágyókat, a koncertek mellett közéleti, gazdasági, oktatási és kulturális előadásokon vehetnek részt. Idén sem marad el a népszerű és tartalmas családi nap, amely ezúttal Mátyás király korát idézi fel, újdonságként pedig tematikus udvarban ismerkedhetnek a néphagyományokkal az üdülőtelepre kilátogatók.
Az idei fesztiválhelyszín megközelíthetősége okán a napokban többen nemtetszésüknek adtak hangot, miután a szervezők közölték, a személyautókat a város sugásfürdői kijáratánál kialakított parkolóban kell hagyni (ez egyébként díjmentesen használható a fesztivál ideje alatt).
A Hárit elnöke, Kelemen Szilárd lapunk érdeklődésére elmondta, a rendezvény iránt érdeklődők több szállítási lehetőség közül választhatnak a hétvégén. Elsőként a szervezők által biztosított ingyenes, úgynevezett partibuszokat említette: ezek a fesztivál mindhárom napján igénybe vehetők, a járatok a Kálvin térről indulnak, 17 óra 30 perctől 21 óráig félóránként közlekednek, visszafelé pedig 23 órától 2 óráig óránként indulnak. A szombati családi napra saját gépkocsival is kilátogathatnak az érdeklődők 10 óráig – a szabad parkolóhelyeket figyelembe véve –, de ingyenes buszjárat is indul ugyancsak a Kálvin térről (9 órától 12 óráig óránként, visszafelé pedig 16, 17 és 18 órától).
A sportos életmód elkötelezettjei és a mozgást kedvelők bringán vagy szaladva is megtehetik az utat Sugásfürdőig. Ők szombaton 10 órakor Sepsiszentgyörgy főteréről indulnak közösen, aki pedig időközben elfárad, felszállhat majd a rajtot követően indított buszra. Az ingyenes járatok mellett a Multitrans autóbuszaival is kijuthatnak a fesztiválozók Sugásfürdőre.
(A rendezvény részletes mai programja Mi, hol, mikor rovatunkban.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.