A közalkalmazottaknak járó üdülési jegyeket csak akkor tudja kiadni a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház a közel ezer munkavállalónak, ha a szükséges összeget megkapja az egészségügyi minisztériumtól – tájékoztatott dr. Antal Álmos orvos igazgató. Hasonló a helyzet Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán is, ezért a Sanitas szakszervezet az egészségügyi tárcához fordult a helyzet orvoslásáért.
A megyei kórház jelenlegi anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy vakációs jegyet adjanak az alkalmazottaknak, hisz alig jut gyógyszerre, a megemelt fizetések folyósítására pedig havonta 3,5 millió lejes kiegészítésre van szükség, ezt a kórház a szaktárcától kapja az egészségbiztosítási pénztáron keresztül – részletezte dr. Antal Álmos. Az igazgató szóvá tette, hogy az ebédjegyek után előbb adót kellett fizetni, a jelenlegi étkezési pótlékra pedig kivetették az összes járulékot, így a munkavállalónak csak az adott érték alig felénél kevéssel több marad meg.
Ugyanezt sérelmezi a Sanitas szakszervezet is, amely diszkriminatívnak tartja, hogy az állami költségvetésből működő egészségügyi intézmények – mint a megyei mentőszolgálat, a közegészségügyi igazgatóság, a megyei vérközpont – ki tudták adni az üdülési jegyeket, és a kórházak nem, ezért az egészségügyi tárcától kéri, hogy folyósítsák a szükséges összegeket, ellenkező esetben a szakszervezet bepereli a minisztériumot.
A Sanitas háromszéki elnöke szerint az étkezési pótlékra kivetett járulékok miatt a kórházakban dolgozó biológusoknak, vegyészeknek, ápolóknak és az adminisztrációs személyzetnek – akik kimaradtak a márciusi fizetésemelésből – idén kevesebb a jövedelmük, mint tavaly. Ezek az alkalmazotti kategóriák mindenkinél hátrányosabb helyzetbe kerültek – állítja Vasile Neagovici bizalmi. A Sanitas az egészségügyi, munkaügyi és pénzügyminisztériumtól követeli, hogy orvosolják az említett hiányosságokat, egyébként tiltakozó megmozdulásokhoz vezethet az elégedetlenség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.