Különösebb felhajtás nélkül, a sportpálya mellett ülte meg a falunapot Nagybacon népe. A kora déli órákban még csak a labdarúgás szerelmesei és a főzőcsapatok tagjai voltak a helyszínen, ám kevéssel három órát követően, miután a faluközpontból induló baróti Princess mazsorettcsoport és a néptáncosok a helybeli ifjúsági fúvószenekar által kísérve felvonultak, az ünneplő közönség is érkezni kezdett.
A hivatalos megnyitót követően a néptánccsoportok – az erdőfülei Dobó, a baróti Tanulók Klubjától az Ördögszekér, a nagybaconi Pásztortűz és a köpeci ifjak – fellépése következett, majd a Tanulók Klubjának Mozaik moderntánc-csoportja szórakoztatta a nagyérdeműt. Este a legnagyobb érdeklődésre az Anarchy zenekar tarthatott számot, a programban tábortűz és nótázás is szerepelt.
Simon András polgármester örömét fejezte ki, amiért rendben lezajlott az esemény, az emberek láthatóan jól érezték magukat, s felszabadultan mulatták át a szombat délutánt és estét. „Jól sikerült falunap volt az idei, olyan, hogy bánhatja, aki kihagyta. Szükség van ilyen eseményekre, amikor találkozhatunk és közösen mulathatunk” – mondotta a községvezető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.