A sepsiszentgyörgyi Molnár Ede az elmúlt hétvégén Román Kupa-győzelmet ünnepelhetett, valamint zsinórban másodszor szerzett bronzérmet a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség által szervezett versenyen. A 22 éves sportoló augusztus 11-én a Zemeş XCO hegyikerékpár-viadalon bizonyított, amely egyben a Román Kupa negyedik, utolsó szakasza is volt. A viadalon ezúttal mintegy 50 sportoló nevezett a különböző korosztályokban.
Az elit férfiaknak hatszor kellett teljesíteniük egy 4,2 kilométeres távot, és körönként 160 méteres szintkülönbséggel is meg kellett küzdeniük. A Dinamo-BikeXpert Racing Team színeiben versenyző háromszéki kerékpározó a szlovák Martin Haring és a román Lucian Logigan mögött 1:33:23 órás idővel a harmadik helyen fejezte be a megmérettetést, így zsinórban másodszor állhatott dobogóra UCI-versenyen, miután augusztus 5-én a Herneacova XCO viadalon is harmadik lett.
A szentgyörgyi kerékpározó egyben a huszonhárom év alatti korosztályban Román Kupa-győzelemnek is örülhetett, hiszen az első forduló kivételével a második, harmadik és negyedik szakaszon is diadalmaskodott, így összetettben Málnási József Attila és Roberto-Dumitru Burta előtt végzett. A kupa első fordulójának május 27-én Kolozsvár, a másodiknak július 14-én Câmpulung Muscel, a harmadiknak pedig augusztus 5-én a Temes megyei Aranyág adott otthont.
„Martin Haring a legjobb kerékpározók közé tartozik, két évvel ezelőtt az olimpián is részt vett, idén pedig többször is versenyeztem ellene. Már az első körben próbált nagyobb távolságot kiépíteni hozzám képest, viszont igyekeztem tartani a tempót, hogy ne szakadjak le. Ez egy darabig sikerült is, aztán a harmadik körben az egyik kanyar után megjelent egy tehén a pályán, így kénytelen voltam lassítani, hogy ne ütközzünk. Emiatt Lucian Logigan utolért, és egy darabig egymás mögött haladtunk, aztán a láncom megadta magát, és amíg orvosoltam a problémát, több mint félperces hátrányba kerültem, de az utolsó körre sikerült lefaragnom négy másodpercre, azonban nem tudtam visszaelőzni, így maradtam a harmadik helyen” – mondta kérdésünkre Molnár Ede, aki augusztus 16. és 19. között a Carpathian MTB Epic négynapos szakaszversenyen teszi próbára magát az olimpiai kvalifikációhoz szükséges újabb értékes pontok reményében.
Eredmények, Zemeş XCO – elit férfiak: 1. Martin Haring (Szlovákia) 1:31:45 óra, 2. Lucian Logigan (Románia) 1:32:52 óra, 3. Molnár Ede (Románia) 1:33:23 óra. (miska)