A Cantus Firmus vegyes kar július 24–31. között ausztriai turnén vett részt, amelynek során hat koncertet tartott.
Közel ezer kilométer utazás után az első fellépés Balatonszentgyörgyön telt ház előtt zajlott. Az előadás után házigazdánk, Tüskés Balázs önkormányzati képviselő, a Kulturális és Sportbizottság elnöke vendégszeretetét élveztük. Másnap Salzburg felé haladva Hallstattban és Bad Ischlben több templom akusztikáját próbálta ki a lelkes csapat. Bad Ischl egyik nevezetes cukrászdájában, a kétszáz éves Zaunerben megkóstoltuk az eredetileg a császári családnak készített isli fánkot, amelyet ma már egész Európa ismer. Közben a helyi fúvószenekar a XVIII. század hangulatát hozta vissza számunkra. Salzburgban elszármazott magyarokkal találkoztunk, és a dóm karmestere (Czifra János), illetve asszisztense (Dombó Dániel) fogadott. A dómban meghirdetett koncert után a Mirabell Parkban sétálva, majd a várból letekintve újabb rendkívüli élményekkel gazdagodtunk. Nem maradhatott el a Mozart szülőházánál és a főtéren felállított szobránál készített közös fénykép sem.
Másnap Linzben a ditrói származású Vencser László atya fogadta a csoportot, aki az Ausztriai Idegen Nyelvű Pasztoráció országos igazgatója. Tőle tudtunk meg néhány érdekességet a magyar katolikus egyházi életről és általában az osztrák katolikus egyház helyzetéről, valamint a dóm történetéről. Délben Ausztria második legnagyobb katedrálisában a linzi magyar közönségnek énekelt a kórus, majd a déli kapu lépcsőin népdalfeldolgozásokkal leptük meg az arra járókat.
Bécs felé menet meglátogattuk a melki apátságot, és annak templomában felcsendült a kórus ajkán a Dona nobis pacem az éppen jelen lévő turisták nagy örömére. Bécsben Karvanszky Mónika református lelkésznő fogadta a kórust, aki igazi idegenvezetőként nemcsak a város nevezetességeit mutatta meg, hanem a magyar vonatkozású helyeket is, illetve a bécsi magyar nagykövetséget, ahol a kórus a díszteremben énekelhetett. Az eseményt a követség Facebook-oldalán Zsuffa Tünde történész, írónő azonnal közzé is tette.
Vasárnap délelőtt a Simon Ferenc atya által celebrált bécsi magyar katolikus szentmisén, délután pedig a református istentiszteleten énekelt a kórus. A diaszpórában élő magyar közösség szeretetvendégséggel köszönte meg a szolgálatot.
A turné első és utolsó állomása Sepsiszentgyörgy testvérvárosaiban volt: Balatonszentgyörgyön a kultúrházban, Kecskeméten pedig az evangélikus templomban adtunk koncertet. Kecskeméten Kerényi György, a határon túli kapcsolatok tanácsadója fogadta a kórust, a városháza meglátogatása után a Kodály Intézet alapító tagjával és nyugalmazott igazgatójával, Erdei Péterrel találkozhattunk. Itt nem maradhatott el a tanár úr vezényletével Kodály Zoltán A szép énekszó múzsájához című művének előadása. A kecskeméti tévé Múzsa című kulturális műsorában hétperces riportban számoltak be az eseményről.
Az élményekben gazdag turné után bátran kijelenthetjük, hogy elértük célunkat, a fárasztó, ám koncertekben és élményekben gazdag program révén egy kicsit a diaszpórában élő magyar közösségek identitásának megőrzéséhez is hozzájárulhattunk.
Jakab Árpád