Szarvasmarha-támogatás Könnyítették a visszafizetést

2018. augusztus 21., kedd, Gazdakör

A szarvasmarha-tenyésztő gazdáknak vissza kell fizetniük a tavalyi évre kapott állattenyésztési támogatások egy részét a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnél (APIA). Az állomány végleges összesítésekor derült ugyanis ki, hogy több állatra igényeltek támogatást a gazdák, mint amennyire az ügynökség számított, ezért a keretösszeg elosztása után kevesebb pénz jutott egy egyedre, mint az előzőleg megállapított. Addigra már kifizették a termeléshez kötött és létszám utáni támogatások egy részét, a pluszban kapott pénzt kell visszafizetni.

A megyében hozzávetőleg 2500 gazdának kell visszautalnia pénzt az APIA-nak, sokan közülük már kézhez kapták a visszaadandó összeget megállapító jegyzőkönyvet is. Azonban nem kötelező nyomban visszafizetni a pluszban kapott összeget, azt az idei támogatásokból is levonhatják – mondta el érdeklődésünkre Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke. Azt viszont tudni kell, hogy csak a jegyzőkönyv kézhez kapásától számított harminc napig nem számolnak kamatot az összegre, a további időszakra viszont igen.

Ötvös elmondta, beszélt Petre Daea mezőgazdasági miniszterrel, valamint Adrian Pintea APIA-vezérigazgatóval, és kérte a lehetőséget, hogy a visszafizetendő összeget az idei támogatásból vonják le.

Kérését megértették, így a gazdák mentesültek egy előre nem látott kiadástól, amely a betakarítások időszakában sokukat nehézségbe sodorhatta volna.

A gazdák a szarvasmarha-tenyésztési támogatások miatti adósságuk ellenére is kérhetnek igazolást az ügynökségtől, amely alapján banki hitelként vehetik fel az idei támogatások egy részét. Az igazolást akkor nem adják ki, ha más támogatások – például környezetbarát termelés – esetében is van adóssága az ügynökség felé a gazdának.

Az állatlétszámra fizetett támogatásokból 2,32 eurót kell megtéríteni, a tavalyi támogatás értéke 86,3 euró volt, ismeretünk szerint a megyében hozzávetőleg 25 ezer állat esetében van pluszkifizetés. A tejelő tehenek után fizetett termeléshez kötött támogatásból (körülbelül tízezer állatról van szó Háromszéken) 40 eurót kell visszaadniuk a gazdáknak a 401 euróból. A húsmarhák termeléshez kötött támogatásából (800 főről van szó Kovászna megyében), a 446 euróból 73 eurót kell visszautalniuk a szarvasmarhatartóknak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1367
szavazógép
2018-08-21: Gazdakör - :

Hírlugas

Jó lesz a kukoricatermés, de nem lehet értékesíteni
Az afrikai sertéspestis miatt veszélybe kerülhet a kukoricakivitel. A betegség terjedése miatt a romániai kukoricát felvásárló országok – mint például a jól szervezett sertéstenyésztéssel rendelkező Spanyolország – visszautasíthatják az idei termést, amellyel az afrikai sertéspestis vírusa is terjedhet – írja az agroinfo.ro.
2018-08-21: Gazdakör - Bokor Gábor:

Szénaszárítók beszerzésére kérnek támogatást

Hogy könnyebben megküzdjenek az időjárás szeszélyeivel, új támogatási formát kérnek a juhtenyésztő gazdák. Pavel Iovă­neasa, a Retyezát Hátszeg Hegységi Juhtenyésztők Egyesületének elnöke a mezőgazdasági minisztérium és az állattenyésztők képviselői közötti megbeszélésen vetette fel: a Hegy törvényébe kell foglalni azt a támogatási formát, amely szénaszárító berendezés vásárlását teszi lehetővé.