Carmen Dan belügyminiszter szerint a csendőrség helyesen járt el az erőszakba torkollt augusztus 10-i demonstráció során, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke szerint azonban elfogadhatatlan, hogy a békés tüntetőket próbálják felelőssé tenni a történtekért.
Vasárnap esti sajtónyilatkozatában Carmen Dan belügyminiszter rámutatott, 21 bűnügyi dossziét nyitottak a tüntetésen történtek kapcsán, három ügyben ismeretlen tettes ellen folytatják a nyomozást. Három személyt letartóztattak, kettőt hatósági felügyelet alá helyeztek, és összesen 64 bírságot róttak ki eddig – mondta a tárcavezető, hozzátéve, az eddig végignézett felvételek tanúsága szerint a tüntetők közül több százan követtek el erőszakos tetteket. A csendőrök ellen belső vizsgálat zajlik, öt esetben gyanítják, hogy békés tüntetőket bántalmaztak – mutatott rá a miniszter.
Carmen Dan a belügyminisztériumi szervek által az augusztus 10-ei tüntetésen történtekről készített jelentés egyes adatait ismertetve kifejtette: törvény írja elő, hogy a csendőrség használhat könnygázt, arra viszont semmilyen jogszabály nem létezik, hogy a tiltakozók kockaköveket, vasdorongokat és más tárgyakat használhatnak a tüntetések alatt. A miniszter véleménye szerint az augusztus 10-ei tiltakozások ideje alatt és azt követően a csendőrség közbelépéséről számos hazug és hamis hír jelent meg a közösségi médiában és a sajtóban, ezért különbséget kell tenni az igazság és a manipuláció között.
Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke szerint Carmen Dan belügyminiszter megpróbálja eltussolni a csendőrség felelősségét a békés tüntetők elleni brutális fellépésben, szerinte elfogadhatatlan, hogy a miniszter a brutalitás áldozatait hibáztatja a történtekért. „Létezik egy politikai felelősség az augusztus 10-én történtekért, és ez az öné, Carmen Dan! Carmen Dan nem Románia belügyminisztere, hanem Liviu Dragnea szánalmas propagandistája (…), aki megpróbálja eltussolni a csendőrség felelősségét a békés tüntetők elleni brutális fellépésben” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Dan Barna, aki ismét követelte Carmen Dan lemondását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.