Beszélgetés Böjte Csaba ferences szerzetesselNegyedszázad a gyermekek szolgálatában

2018. augusztus 22., szerda, Riport
Idén 25 éves a Böjte Csaba ferences szerzetes nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány, amelynek fő célkitűzése az elhagyott, magára maradt, szociálisan nehéz körülmények között élő gyermekek sorsának jobbítása, keresztény közegben való felnevelése, megmentése a társadalom és a magyarság számára. Az évek során közel 6000 gyermek életéről gondoskodott munkatársaival, közülük sokan egyetemet is végeztek, és családot alapítottak. Böjte Csaba ferences testvér, szerzetes sokoldalú munkássága szinte már alig követhető: hol itt, hol ott tűnik fel a Kárpát-medencében; békés, jómódú magyarok között Amerikában vagy háborús övezetben a megbékélésen munkálkodva. Naponta hívják ünnepi szónoknak, gondolatébresztő impulzusait sokan megszívlelik.
  • Fotó: Felvidék.ma
    Fotó: Felvidék.ma
A média hatalmát felismerve és kamatoztatva minden lehetőséget kihasznál, hogy bátorítsa az embereket, és reményt adjon az elkeseredetteknek. Remek írói vénával rendelkezik, ami a hiteles ember és szerzetes megélt élettapasztalatán nyugszik, több sorozatban jelennek meg könyvei, legutóbbi nemrég elhunyt édesanyának állít emléket Aki a szívét osztja szét címmel. A tusványosi szabadegyetem alatt a gyönyörűen felújított tusnádi, Szent László tiszteletére felszentelt Gyermekvédelmi Központban beszélgettünk Csaba testvérrel. A Család évében, a Szent Ferenc Alapítvány 25. szülinapján, szeptember 13-án Budapesten az Arénában szervezett nagy rendezvényen gyermekeikkel és előadóművészekkel szeretnének hitet tenni az összetartozásról, a családról, arról, hogy jó az élet mellett dönteni, jó befogadni a gyermeket az otthonokba.
Sokágú gyümölcsfa
– Az évek folyamán figyelmesen követtem az alapítvány életét. Sokrétű, sokszínű, nagy gyümölcsfává vált a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, ahol nemcsak gyermekek kaptak menedéket, szeretetet, hanem bizony sok felnőttnek is megélhetést jelentett. Jelenleg hány munkatárssal működik alapítvány?
– 1993-ban kezdtük a munkát, most 83 házban közel 300 munkatársammal 2134 gyereknek adtunk vakációt. De hogy hányan vagyunk, azt nem lehet tudni, mert a gyerekotthonokban mozgás volt: van, ahol a család talpra áll, van, akit elvisznek külföldre.
– Ha valaki kedvet kap, hogy Csaba testvér gyermeksegítő munkáját támogassa, mit kell tennie? Beír a honlapra, vagy miként veheti fel a kapcsolatot?
– Van egy honlapunk, a magnificat.ro, ahol sok információt talál rólunk, és van egy Facebook-oldalam is, sok beszámolóval, képekkel, elmélkedésekkel, mindenfélével. A legegyszerűbb, ha fogja magát és eljön egy házba. Mi szívesen látunk bárkit. Amikor jöttünk fel a tusványosi táborból, volt, aki vattacukorral, volt, aki kukoricával akart nekem kedveskedni, de a gyermekek mindent „elpusztítottak”. Senkit sem utasítunk vissza. Bármikor bekopog hozzánk valaki egy kiló almával, naranccsal vagy – nyáron meleg lévén – fagyival, biztos, hogy hamar nagyon jó barátok lesznek a gyermekekkel. Komolyra fordítva a szót, ugye mi gyerekneveléssel foglalkozunk, vannak kisebbek és nagyobbak, próbálunk szakmát is adni nekik. A szakemberekre nagy-nagy szükség lenne, mert én azt látom, hogy a román oktatás inkább elméleti, kevés a konkrét gyakorlati tevékenység.
Szebb dolgot, mint a gyermeknevelés, nem is tudok elképzelni.
Mert bármit valósítsunk meg vagy vásároljunk, lehet az autó, ház vagy diploma, az utolsó ítéletkor egyik sem fog velünk szembejönni. De a gyereknek halhatatlan a lelke, biztos, hogy szembejön, s megköszöni azt a pohár vizet is, amit a jó Isten nevében adtunk neki.
 
Háromszéki otthonok
– Kovászna megyében hol vannak házak? Ismerem az árkosi Irgalmasság Anyja kismamaotthont Kovács Zita doktornő jóvoltából. Máshol még?
– Háromszéken Kovásznán működik egy bentlakó otthon, Apor Vilmosról neveztük el. Ő háromszéki származású, de Győrben volt vértanú, győri püspökként a lányokért, az anyákért adta az életét. A mostani győri püspök úr jónak látta szeretetnapot szervezni, és anyagilag is támogatják az otthont. Már több mint tíz éve létezik, meg lehet bármikor látogatni. A háromszéki napközi otthonok közül említeném még az esztelnekit, a szentlélekit, a lemhényit, bükszádit. És van egy tervünk: Kézdivásárhelyen a Kantát szeretnénk még, ezt álmodjuk, de hogy konkrétan miként lesz, az jó kérdés.
– Van-e tervben további otthon létesítése? Igazából majdnem minden faluban jó lenne egy meglévő házat átalakítani.
– Szokták kérdezgetni, miért imádkozom: hát többek között konkurenciá­ért, hogy más is jusson lehetőséghez. Mindjárt 60 éves vagyok, a nagytatai schillinget próbálgatom. A Szent Ferenc Alapítvánnyal 6000 gyermeket neveltünk eddig, ha őket sikerül szépen felnevelni, akkor nem biztos, hogy törtetnünk kell újabb házak után… A tusnádi ház például romos és elhagyatott szálloda volt. Amikor kinn voltam Amerikában, sikerült annyi pénzt hazahozni, hogy megvegyük. Kijavítottuk, s most mintegy 80 gyermeket rendezünk benne. Meg lehet csinálni sok munkával. Bármit meg lehet, csak neki kell állni.
 
Isten missziósa
– Mikor jut ideje könyvet írni?
– Ha a román állam kifizetné nekem a költségeimet, a villanyszámlákat meg ilyesmit, biztos nem utaznék ennyit, nem írnék ennyit, nem prédikálnék ennyit. Na, de a szükség nagy úr. Ki kell fizetni ezt is, azt is, számlákat. El lehet képzelni, ennyi embernek mit jelent ez. Nem élünk mi nagy lábon, csak ferences egyszerűséggel, de rengeteg a kiadás, s azt havonta elő kell teremteni. Én, ugye, ehhez értek. Nem asztalos, szobafestő vagyok, én inkább írok. Isten missziósa vagyok. Azt látom, ha a Balatonon, a Csillagösvényen a nővéreknek segítettünk, vagy  a marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkarnak – akkor igazából reményt, jókedvet, vidámságot, optimizmust, hitet tudok vinni az embereknek. Ha jobban sikerül a prédikáció, akkor többet tesznek a perselybe. A könyv is, ha jobban meg van írva, jobban fogy. A könyvekről mindenki tudja, hogy a kiadó meg a terjesztő leveszik a magukét. Egy könyvből tíz százalék a miénk, a többi az övék. Na hát, ha ők eladják százezer példányban, akkor az azért elég jó. Én mindig azt mondtam, hogy nem nyafogni kell. A gyermeknek is hasonlóan: amíg elmagyarázza, hogy miért nem tudja leírni a házi feladatot, addig kétszer el tudná végezni, ha nekiállna. Mi, felnőttek is sokszor hajlamosak vagyunk, hogy a nehézségeket elővegyük: szorozzuk, osszuk, s mire valamihez hozzákezdünk, már el vagyunk fáradva. Azt mondom, hogy neki kell állni, a labda ott a lábunknál, a kapu üres, rá kell húzni. Ha kapufa lesz, az lesz, mert az is van, mindig van. De az ember azért bízzon a jó Istenben, bízzon a társaiban, s akkor úgy gondolom, az fog történni.
– Egy picit vissza a hivatáshoz. Egyik könyvben úgy olvastam, Isten nyugtassa az édesapját, börtönben volt. És azt a nagy fájdalmat, amit gyermekkorban megélt, úgymond meg akarta bosszulni. Mintha bosszút akart volna állni az édesapa haláláért...
– Azt szoktam mondogatni, ha az ember haragszik, számba veszi, hogy kire. Ugye, apám elvesztése miatt logikus, hogy a börtönőrökre haragudtam, mert ők verték meg. Utána haragudtam a szamosújvári fegyházra. Utána a kommunista rendszerre. Rájöttem, hogy ezek mind emberek, és maflák, buták. Beláttam, hogy igazából az emberi butaságra haragszom. A bunkóságra, a sötétségre. Megértettem, hogy a sötétséget nem lehet összetörni, kilapátolni, hanem fényt kell gyújtani, tüzet kell gyújtani, s akkor az fényt áraszt, és megszűnik a sötétség. És ha az embert, a gyermeket tanítom, ha civilizálódik, akkor talán nem lesz belőle olyan verőlegény, aki egy ilyen szélsőséges rendszert kiszolgál fizikai erejével.
Azt hiszem, én a sötétséget akarom oszlatni.
Bosszú a sötétség ellen. De nem gyűlölettel, hanem azzal, hogy fényt gyújtok és szeretem embertársaimat.
– A tusványosi előadáson elhangzott, hogy szeptember 13-án lesz egy nagy ünnepség Magyarországon az Arénában. Még van-e tervben más 25 éves születésnapi rendezvény?
– Természetesen mindenhova szeretnénk elmenni. Magyarországon meghirdették a Család évét. A Családba, az anyaországba illik, hogy elmenjenek a gyerekek. Ötszáz gyermekkel elmennénk, hogy ölelgessük meg, puszilgassuk meg a mi drága anyaországunkat. Ideadták az Arénát, ott lesz egy nagyon szép program, nagyon szép forgatókönyvvel. Nagyszabású rendezvény, ilyent még nem rendeztünk. Kicsit félünk is tőle, de remélem, hogy sokan leszünk és jól sikerül. A székelyföldi testvéreimet is nagy-nagy szeretettel várom szeptember második felében, októberben itt, Háromszéken is.
– Még egy utolsó gondolatkör. Csaba testvér felismerte a média fontosságát: van Facebook-oldala, interjúkat ad, hagyja, hogy az emberek egész közel jöjjenek hozzá, fotókat készítenek együtt, még ha fáradt is. Jót tenni jó! – már mozgalommá vált a gondolatvilág, amit elindított, népszerű lett az emberek kö­rében – sajtóapostolkodás?
– Ezt igazából nem így kell megközelíteni. Tudjuk, hogy van: ha egy gyermeket megdicsérsz, a többi megsértődik, hogy őket miért nem. Jézus Krisztust kell nézni. Ő az első munkanapján, amit felvállalt a Mennyei Atya nevében, nem az volt, hogy épített egy nagy templomot vagy sekrestyét, bearanyozott nem tudom, hány szószéket, hanem az volt, hogy ott lebzselt két fiatalember, András és János, és elhívta őket. Azt mondta: gyertek, nézzétek meg, hol lakom. És vitte. Én nagyon szeretem magam elé képzelni, hogy bemegy Máriához, és mondja: gyere, nézd, anyu, van két éhenkórász, két titán, velük váltom meg a világot. Készítesz egy kis tojásrántottát, Mama? És akkor Mária nekiáll vacsorát készíteni, Jézus hoz egy kancsó bort, leülnek, s elmondja: fiúk, arról van szó, hogy tényleg meg kell váltani ezt a világot. Ráfér, nem? Meg kell magyarázni minden embernek, hogy sokkal jobb békében, szeretetben élni, mint háborúban. Nagy dolog? Na, megtanítjuk a szeretetet. Kész! Jösztök? Igen! Aznap ott is aludtak. S utána végig.
Mi mindannyian ezt a függetlenséget kell hogy megtanuljuk Krisztustól.
Olyan könnyű: Zakeus, gyere le arról a fáról, mert nálad szeretnék megszállni. Hogy mondjam? Éjnek idején elmegy Nikodémushoz, nem mondja, hogy lejárt a munkaidőm. Jákob kútjánál az asszonyt, aki nagyon úgy tűnik, hogy egy utcanő volt, le meri szólítani. Párbeszédet kezd vele. Jézus a mi példaképünk, nekünk, mindannyiunknak őt kellene követnük. Mindannyian Isten képére, hasonlatosságára születtünk. És nem szabad azt mondanunk, hogy á, ez nekem nem megy, ilyen karizmám nincsen. Mert ha én be akarok menni azon a keskeny úton, akkor el kell kezdjek hasonlítani Jézusra. Más út nincs. Ha a Mester olyan jól csinálta, akkor próbáljuk meg mi is valóra váltani.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 336
szavazógép
2018-08-22: Magazin - :

A 220 éves magyar színjátszást ünneplik (Nagyvárad)

Kedden kezdődött és vasárnap ér véget az első nagyváradi hivatásos magyar színielőadás 220. évfordulójára szervezett eseménysorozat.
2018-08-22: Pénz, piac, vállalkozás - :

Műhelytáborban „tolták” (Szakmai együttlétek)

Toljuk meg! – hirdette a Junior Business Club (JBC) kilencedik műhelytábora, amelyet immár harmadszor a csernátoni Malomkertben tartottak.