Sean Bratches, a versenysorozat kereskedelmi ügyvezető igazgatója bízik abban, hogy a Forma-1-től az idény végén visszavonuló Fernando Alonsóra nagykövetként számíthatnak a későbbiekben.
Az amerikai sportvezető kedden egy fórumbeszélgetésen úgy fogalmazott, üzleti szempontból csalódott a 37 éves spanyol pilóta bejelentése nyomán, de tiszteletben tartja a döntését. „Remélem, meg tudjuk győzni, hogy nagykövetként továbbra is szolgálja az F1-et” – mondta a kétszeres világbajnokról Bratches.
Alonso – aki idén megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt is – tervei szerint a következő idényben a megbízhatósági világbajnoki sorozatban (WEC) versenyez majd, de rajthoz áll az Indy 500-as versenyen is. Amennyiben a monacói F1-es nagydíj kétszeres bajnokának azt is sikerülne megnyernie, a történelem második pilótájaként meglenne neki a Triple Crown, azaz a világ három legjelentősebb autóversenyének a győzelme.
A jelenleg a McLarent erősítő, tapasztalt versenyzőnek a mostani a 17. idénye az autósport elitsorozatában, eddig 303 futamon indult, 22 alkalommal rajtolhatott az első helyről, 32-szer győzött és 97-szer állhatott a dobogóra. A 2018-as idényben 12 futam után a pontverseny 9. helyén áll.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.