Augusztus 31-ig lehet még jelentkezni a III. Kastély FORMULA interdiszciplináris műhelytáborba – közölték a marosvécsi rendezvény szervezői.
Mint írják, a Kastély Erdélyben program által szeptember 10–16. között szervezett tábor ezúttal az irodalmi és történelmi vonatkozásokban gazdag marosvécsi Kemény-kastély hosszú távú fenntarthatóságára és közösségi felhasználására szeretne javaslatokat megfogalmazni és kidolgozni fiatal szakértők és egyetemisták segítségével.
A harmadik Kastély FORMULA táborba 30 fiatal jelentkezését várják (felső korhatár 30 év). A részvétel ingyenes, a szakmai programok mellett szállás és napi három étkezés biztosított. Határidő: 2018. augusztus 31., péntek 21 óra, a jelentkezők 2018. szeptember 3-án kapnak visszaigazolást.
A szervezők szerint a hatnapos tábor célja, hogy különböző szakterületen tanuló és dolgozó fiatalokat hozzon össze, az agronómiától, a közgazdaságtantól át a dizájnig, hogy minél több nézőpontból világítsanak rá egy lehetséges megoldásra, együtt gondolkodjanak és együtt tervezzenek. A táborban a design thinking tervezésmódszer segítségével kreatív, innovatív megoldások kidolgozása lesz a cél. A résztvevők szakértő csoportvezetők irányításával foglalkoznak az épülettel és környezetével, környezetkímélő technikai megoldásokkal, lehetséges programokkal, online és offline kommunikációval, szervezeti és gazdasági működési modellekkel.
További részletek olvashatók a Kastély Erdélyben Facebook-profilján.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.