Belföldi hírek

2008. augusztus 2., szombat, Belföld
Szétmarcangolt egy férfit a medve Brassóban

Pénteken 9 óra körül ismeretlen személy holttestére bukkantak Brassóban a Cenk alatti sétányon, a vizsgálatok szerint medve ölte meg a férfit. A férfi holttestére egy kutyáját sétáltató személy lelt rá kis távolságra Brassó központjától, lakott területen. Flavius Bărbulescu, a brassói polgármesteri hivatal keretében működő állatnyilvántartó közszolgálat vezetője elmondta, a jelek arra utalnak, hogy a medve és a férfi között harc folyt, ami azt jelenti, hogy a medve nagyon agresszív volt. A törvényszéki orvosok szerint a húszéves fiatalember óriási kínok között halt meg. Megállapították, hogy a medve harapásai és karmai nyomán szerzett sérülések nagyfokú vérveszteséget okoztak, a férfi belehalt sérüléseibe.

Bírósági források szerint a fiatalember vé­rében két ezrelék volt az alkoholtartalom. Bărbulescu elmondta: a Vadászok Szövetsége kinevez egy csoportot az állat azonosítására, majd meghozzák a szükséges intézkedéseket. Szerinte az elmúlt három hónap során tíz medvét fogtak el a brassói erdőkben, és a Hargita megyei erdőkbe költöztették őket. George Scripcaru brassói polgármester kijelentette, jelenleg negyvenöt medve él a Cenk erdejében, míg a szakemberek szerint legtöbb húsznak kellene ezen a vidéken élnie. A brassói polgármesteri hivatal tegnap felszólított minden illetékes intézményt, hogy sürgősen intézkedjenek az állampolgárok életének védelméért. A hivatal úgy véli, a sajnálatos incidens annak az eredménye, hogy az illető intézmények nem tettek eleget a városvezetés korábbi, erre irányuló felszólításainak. A környezetvédelmi minisztérium tegnap délben jóváhagyta a medve kilövését. A turisták továbbra is nyugodtan sétálgatnak a Cenk alatti sétányokon, de a vidéken felügyelő polgárőrök nem engedik őket felmenni a hegyre. A polgárőrök azt javasolják a turistáknak, hogy ne menjenek be az erdőbe.

Takács Csaba a kampányfőnök

Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának tegnapi ülésén Takács Csabát, a Communitas Alapítvány elnökét nevezték ki az RMDSZ országos kampányfőnökének. Az ülésen létrehozták a Szövetségi Választási Bizottságot is. A testület tagjai: Veress Emőd, Takács Csaba, Szepessy László, Fekete Emőke és Fenesi Tibor.

Hatezerre csökkent a kitelepítettek száma

A Victor Paul Dobre belügyi államtitkár által tegnap reggel bemutatott mérleg szerint 5934-re csökkent az áradások következtében kitelepített személyek száma. A legtöbben Iaşi és Bákókó megyeiek. Az államtitkár szerint 154 településen vannak jelenleg gondok az árvíz miatt, és öt maradt az elhalálozott személyek száma. A mérleg szerint 487 házat tett teljesen tönkre az ár, 187-et pedig az összeomlás veszélye fenyeget, és 2642 házat öntött el az ár. Victor Paul Dobre hangsúlyozta, az elöntött kutak száma is lecsökkent 9904-re, és 8873 háztartásban vannak még gondok. Közel 40 000 hektárnyi mezőgazdasági terület került víz alá, és 23 településen még mindig nincs villanyáram. Victor Paul Dobre rámutatott: 2131 emberrel dolgoznak az áradás következményeinek felszámolásán, ezek közül 1652-en a belügyi tárca alkalmazottai, főként csendőrök és a készenléti felügyelőségek emberei. Az Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Országos Hatóság összesített adatai szerint több mint kétezer állat — szárnyas, sertés, juh és szarvasmarha — pusztult el az ország északi részét sújtó áradások nyomán.

Lázadás a parasztpártban

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt bukaresti szervezete tegnap bejelentette: visszavonta a politikai támogatást Marian Miluţ pártelnöktől, Aurelian Pavelescutól, az első alelnöktől és Radu Munteanu alelnöktől. A fővárosiak Radu Sârbut támogatják abban, hogy átvegye a párt vezetését. Kifogásaik között szerepel, hogy megszegték a párt statútumát, visszaéléseket követtek el az alakulat tagjai ellen, katasztrofális eredményeket értek el az önkormányzati választásokon. Fontolgatják továbbá, hogy az alakulat ne csak a Nemzeti Liberális Párttal, hanem a Demokrata-Liberális Párttal is együttműködjön. Marian Miluţ pártelnök szerint a bukarestiek kezdeményezése mögött a Demokrata-Liberális Párt áll.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2008-08-02: Belföld - x:

Hírsaláta

MIKOR LESZ IGAZI PARTNERE AZ MPP A FIDESZNEK? A Magyar Polgári Párt csak akkor válhat igazából politikai partnerévé a Magyarországon várhatóan rövidesen kormányra kerülő Fidesznek, ha parlamenti szerephez jut Romániában — nyilatkozta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Tőkés kifejtette: esélyt lát arra, hogy a romániai magyar közéletben politikai rendszerváltozás menjen végbe, ahol az MPP valós alternatívát képviselhet. Tőkés szerint az MPP-nek a nyári helyhatósági választásokon, sajnos, ezt nem sikerült megvalósítania, mert a székelyföldi régión kívül szerény eredményeket ért el. Ezért tartja fontosnak, hogy az MPP az őszi parlamenti választásokon labdába rúghasson, és egy párt nagykorúságát jelentő parlamenti képviseletre szert tegyen. Szerinte, ha az MPP kimarad a parlamentből, a székelyföldi területeken kívül vagy stagnálni fog, vagy elsorvad. (Erdélyi Napló)
2008-08-02: Közélet - Iochom István:

Bálint Gábor-szobor a szülőfaluban

Szentkatolna község idei költségvetéséből húszezer lejt különítettek el a majdani Bálint Gábor-szoborra, melynek elkészítésére a Bálint Gábor Egyesület Petrovits István szobrászt kérte fel. Tusa Levente polgármester azt szeretné, ha a helyi költségvetésből az év folyamán újabb összeget különítenének el, hisz a kiadás hetvenötezer lejre becsülhető.