A szerb igazságszolgáltatás megtagadta Sebastian Ghiţă volt képviselő és üzletember kiadatását Romániának, arra hivatkozva, hogy politikai okokból üldözik hazájában.
Hírügynökségek tudósítása szerint Ghiţă a belgrádi fellebbviteli bíróság szerdai döntése után közölte: nem áll szándékában visszatérni Romániába, és a politikában sem kíván szerepet vállalni semmilyen formában. A belgrádi fellebbviteli bíróság helybenhagyta a szerb legfelsőbb bíróság egy hónappal ezelőtti döntését, amely elutasította a politikai menedékjogért folyamodó Ghiţă kiadatását. Ez utóbbit a román igazságügyi miniszter kérte Belgrádtól.
Ghiţă 2012-ben lépett be a politikába, akkor a Szociálliberális Szövetség (USL) listáján megválasztották a szociáldemokraták részéről parlamenti képviselőnek. Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök közeli barátjának számít, tagja volt a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságnak.
Ellene a korrupcióellenes ügyészség több eljárást indított, ezt követően 2016 decemberében megszökött Romániából, majd 2017 áprilisában fogták el a szerb hatóságok Belgrádban.
Elmenekülése után Ghiţă saját hírtelevízióján keresztül több kompromittáló információt hozott nyilvánosságra, amelyben Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyészt és Florian Coldeát, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatóhelyettesét azzal vádolta meg, hogy politikai szempontok és hamis bizonyítékok alapján indítottak büntetőjogi eljárást ellene és más politikusok ellen. Coldeát 2017 januárjában Ghiţă szökése miatt váltották le.