A nyugat-nílusi vírus okozta 56 agyhártya- és agyvelőgyulladásos esetet jelentettek május 2-ától mostanig, és országszerte hatan haltak bele a betegségbe – tájékoztatott tegnap az egészségügyi minisztérium.
A nyugat-nílusi vírus okozta hat halálesetből három a fővárosban történt, a többit Iaşi, Galac, illetve Kovászna megyéből jelentették. A halálos áldozatok mindegyike más betegségben is szenvedett – mutat rá közleményében a szaktárca. A minisztérium ugyanakkor hangsúlyozza, 2017 nyarán is 16 megbetegedést és 6 halálesetet okozott a vírus, 2016-ban pedig 80 megbetegedés és 8 haláleset történt szeptember 30-áig. „Ezúttal is elszórt esetekről van szó, nem lehet járványról beszélni, a növekvő tendencia a túlzott esőzésekkel magyarázható, amelyek megnehezítették a szúnyogirtást” – áll a közleményben.