Bajban van a brăilai Tebu Consult nevű farm, ahol az állategészségügyi hatóság illetékesei szerint felütötte a fejét az afrikai sertéspestis. Emiatt legalább 140 ezer állatot kell elpusztítani Európa második legnagyobb kereskedelmi farmján.
Brăila megyében egyébként három másik nagynak számító sertésneveldében is kimutatták a kór jelenlétét. Romániában már tíz megyét érint az afrikai sertéspestis járvány, 156 településen összesen 725 gócpont szerepel a hatóságok nyilvántartásában. Erdélyben eddig Szatmár, Bihar és Szilágy megyében bukkantak a kórokozóra.
Romániában először tavaly július végén mutatták ki a kórokozót Szatmárnémetiben. Az északnyugati részen 14 település érintett, több mint 1300 házi sertést kellett megsemmisíteni. A délkeleti részen 142 településen több mint 46 200 sertést pusztítottak el a háztáji gazdaságokban, nyolc kereskedelmi farmon pedig további 70 ezer állatot öltek meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.