Kilencedik alkalommal szervezték meg Zágonban az Ifjúsági Fúvóstalálkozót. Szombaton hat zenekar lépett fel a községközpontban. A nívós zenei esemény a zágoni ifjúsági fúvószenekar, a Mikes Kelemen Művelődési Központ és a polgármesteri hivatal, valamint a megyeszékhelyi Művészeti és Népiskola együttműködésének köszönhetően valósult meg.
Fúvószene lengte be szombat délelőtt Zágon központját. A részt vevő zenekarok a községközpontba torkolló öt utcán át vonultak be a szabadtéri színpad elé. Elsőkként a zágoniak érkeztek Musát Gyula karnagy vezetésével, velük együtt a Horváth Zita irányításával menetelő mazsorettcsoportok, utánuk Zágon Község Polgármesteri Hivatalának, helyi tanácsának képviselői. Majd sorban érkeztek az árkosi (karnagy: Vancea Mátyás), kovásznai és lécfalvi zenekarok (mindkettőt Kertész Barna karnagy vezette), végül a mikóújfalusi (karnagy: Demeter Norbert) és barátosi (karnagy: Szántó Zsombor) fúvószenekarok sorakoztak fel a színpad előtt.
A meghívott zenekarokat, vendégeket és helybélieket Kis József polgármester köszöntötte, de azt is elmondta: a község nagyságához viszonyítva nagyon kevés helybélit érdekelt a rendezvény. Magyarázattal is szolgált: ebben az időszakban a mezőgazdasági munkákkal vannak elfoglalva a zágoniak. A nézők számát illetően a megnyitó után rosszabbodott a helyzet. A zágoni fúvósok fellépése után még kevesebben maradtak a téren, a helybéliek csupán a zágoni zenekarban játszó gyerekeikre voltak kíváncsiak.
Musát Gyula, a vendégfogadó zenekar karnagya érdeklődésünkre elmondta: jó színvonalat hoztak a fúvóstalálkozón fellépő együttesek, mindenki változatos, alapos zenei tudást megkövetelő repertoárral mutatkozott be. Hozzátette: habár fejlődés tapasztalható a fúvószene terén, szükség lenne több képzett, szaktudással rendelkező zenekarvezetőre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.