Székelyföld védekezik a változások ellen

Ha a jellemzőket alaposan megnézzük, bátran kijelenthetjük, van egy sajátos székelyföldi társadalomfejlődési út. Ez egy gyengén fejlett térség, amelyre időnként kívülről modernizációs hullámok irányulnak. Ilyen volt a 1900-as évek elején a vasúti hálózat építése, az első fűrészüzemek megjelenése, ilyen volt a ,,kicsi magyar világban", 1940—1944 között az ipartelepítés, majd a kollektivizálás, a maga módján szintén modernizációs formula, és ilyen volt a szocialista iparosítás. Ezek a kívülről érkező modernizációs elképzelések mindig korszerűbbek, újabbak, mint a térség társadalmi fogadószerkezete. Sok gyengén fejlett térség van a világban, de van olyan, amely nyitott a modernizációs beavatkozásra. A mi régiónk kompakt módon zárt. Ez a társadalmi szerkezet igyekszik megszelídíteni a modernizációs kísérleteket, visszafogni az erejüket, letompítani. A társadalmi szerkezet egésze védekezik, ami azt jelenti, a mentalitás, az életvezetés szintjén is szembehelyezkedik. Jellegzetes és apró példa: a városba telepedett és munkás státusba került több tízezernyi ember továbbvitte mindennapi életvezetése részeiben a falusi életformát. A disznótartástól a háromáras, város környéki termelésig, a pincében való közös borkészítéstől az együttjárási gyakorlatokig (a tömbházban az ajtó nyitva van, és át lehet menni sóért a másik lakásba anélkül, hogy szólnánk). A védekezés nem feltétlenül negatív. Nem azt jelenti, hogy semmit nem fogad el a kívülről jövő átalakításból, adagokban időnként van, amit beenged, aztán hosszú ideig semmit.

A térségre tehát jellemző, hogy trendszerűen változatlanságra törekszik, ezt nem sikerül megvalósítania, és minden modernizációs kísérlet végeredménye egy felemás megoldás: változunk is, de nem úgy, ahogy elképzelték azok, akik behozták az újításokat. A külső változtató erő és a belső védekezőstruktúra játéka adja meg a sajátos székelyföldi társadalomfejlődési utat. Ez nem etnikai kérdés, hanem a periférikus helyzetű, többségében rurális társadalom sajátos fejlődési módja. Ez tehát a XX. század története, és ezt azért fontos ismernünk, mert a ’89 utáni modernizációs változások (a globalizációs trendek, unió stb.) is ezzel találkoztak.

Egy fejlesztési stratégia elképzelése mindig új dolog, megpróbálunk arra törekedni, hogy átalakuljon a világ, és tudnunk kell, hogy létezik ez a szerkezet, amely védekezik mindenfajta modernizációs kísérlettel szemben. A döntéshozóknak, a fejlesztési szakembereknek is figyelmébe ajánljuk, hogy mindenféle innovációs kísérlet egy védekező beállítódással találkozik.

Székelyföld gyengén fejlett térség

Gyengén fejlett térségre, így Székelyföldre is jellemző: a gazdasági fejlődés csökken, kedvezőtlenek a demográfiai trendek, a fiatalok igyekeznek elmenni, a lakosság elöregedik, bizonyos települések demográfiai zárványokká válnak, csak 50—60 év fölötti lakosság marad ott, és a település sorsa ebből a szempontból bizonytalanná válik. A gyengén fejlett térségekben egyes ágazatok fölfutnak, ilyen nálunk az erdőkitermelés vagy a fafeldolgozás. A többi ágazattól elszakadva, nagy dinamikával fejlődnek, és ennek számos káros következménye van, elvonják az energiákat, lehetőségeket a hosszabb távú stratégiai foglalkoztatottságoktól, tehát a gazdasági szerkezet furcsán kiegyenlítetlenné válik. A gyengén fejlett térség nem tud uralkodni a benne zajló gazdasági folyamatok fölött, és erős a külső tényezőktől való függés. Ezeknek a térségeknek jellemzője a társadalmi szereplők közötti egyeztetési nehézség, amelyre mi azt szoktuk mondani, hogy ősmagyar átok, pedig sokkal egyszerűbb a magyarázat: nem világos a gyenge és erős szereplők közötti viszony, nincsen hierarchia, mindenki egyformán könyököl, az egyeztetési struktúrát nem diktálja a társadalomszervezettség módja, a sok kicsi király egy helyen modell minden gyengén fejlett térségre jellemző.

A klasszikus fejlesztési stratégia

A gyengén fejlett térséggel mindig kezdeni kell valamit, fel kell zárkóztatni, és a szakirodalom, nagyon leegyszerűsítve, kétféle kezelési módot ismer. A klasszikus kezelésmódnak jellemzője, hogy kívülről igyekszik minél több forrást bevonzani. Ez történt 1968 után, a megyésítést követően hatalmas mennyiségű pénzt irányítottak ebbe a térségbe is. Ezek a klasszikus fejlesztési módok konjunktúrahelyzetekben működnek, amikor számolatlanul sok pénz van. 1968 után senki nem kérdezte, hogy Sepsiszentgyörgyön vagy Csíkszeredában gyárépítésre van-e pénz, vagy a 60-as években van-e pénz útépítésre, villamosításra. Kértünk vagy 30—35 milliárd dollár kölcsönt a világból, és volt pénz bőven. Ilyen helyzetekben szokott előtérbe kerülni a korlátlan infrastruktúra-fejlesztés, ilyenkor lesz sok munkahely, lakás, a képzés sok és ingyenes, az ellátások olcsók, szabad üdülést biztosítanak a munkásosztálynak, pedagógusoknak, köztisztviselőknek, a közlekedés olcsó, gyorsan fejlődik, és ezek mind-mind nagy léptékű, gyors beruházások. Ilyenkor a térség lényegesen megváltozik, az más kérdés, hogy ezt fejlődésnek lehet-e nevezni vagy sem. Az embereknek nem rossz, de vitatható, hogy ezek saját erőből fenntarthatóak-e hosszú távon, vagy pedig ha megszűnik a konjunktúra, akkor összeomlik az egész.

Miért nem elég a klasszikus kezelésmód a társadalomtudomány szerint? A társadalomtudomány azt mondja, az infrastruktúrafejlesztés és a munkahelyek számának növelése önmagában nem vezet mérhető regionális fejlődéshez. Ami nem azt jelenti, hogy nem létfontosságúak, de ne legyen az a hitünk, hogy ezek képesek továbbmozgatni a vidéket. Számolnunk kell azzal is, hogy van egy kelet-európai és önmagában egy romániai fejlődési ütem — ami a pénzügyi, gazdasági mutatók szerint nem is rossz —, és egy nagyon fontos alapelv, hogy minden gazdasági fejlődés területi egyenetlenségeket termel. Mivel a klasszikus fejlesztési modell mindig az utolérésre játszik, a globális fejlődés pedig újratermeli a területi egyenetlenséget, így a klasszikus módszerekkel a gyengén fejlett térség sosem éri utol azt, amit igazán utol szeretne érni. Egy másik fontos dolog: azt hisszük ’89 után, de különösen a csatlakozás után, hogy konjunktúrahelyzet van. Ez nem igaz. Felzárkózási, igazodási kényszer van, ahol nagyon világosan elő van írva, miben, mikor, hogyan kell lépnünk, de nem mi választjuk meg, hogy ezt vagy azt tesszük. Konjunktúrában a dolgok maguktól is mennek, felzárkózási kényszerben mindig vinni kell őket. Konjunktúrahelyzetben ha elindítottunk egy folyamatot, akkor láncszerűen kapcsolódnak tovább a dolgok, felzárkózási kényszerben, ha teljesítünk egy lépcsőt, mindig foglalkoznunk kell a következővel, mert magától nem működik.

Önálló regionális fejlődés

A nem klasszikus, új modell az, amelyre azt a terminológiát használjuk: önálló regionális fejlődés. Fejlesztés helyett az önfejlődés elve kerül előtérbe. Ez nem azt jelenti, hogy többet nem foglalkozunk a külső forrásokkal, és csak saját értékeinkre alapozunk. Ez egy szemlélet, amely szerint ahol lehet, ahogy lehet és amennyire lehet, mindig a belsőnek van prioritása a külsővel szemben. A gyengén fejlett régió gazdasági jövőképét nem a világgazdaságra szabom, és nem a külsőtőke-bevonásra. Nem attól teszem függővé, nem abból vezetem le. Ami nem azt jelenti, hogy nem törődöm a globális gazdasággal, nem vonok be lehető legtöbb tőkét, de a saját logikám, saját regionális természetem, jellegem szerint. Vannak olyan szempontok, elvek, amelyek a klasszikus modellből teljesen hiányoznak: a flexibilitás, a tanulási képesség, a kapcsolatépítés, a saját kezdeményezések ösztönzése, a térségi logikából adódó innováció, a környezet fontossága, a kulturális értékek, a kulturális, a lokális, kistérségi identitás — ezek mind hallatlan gazdasági tőkét képviselnek. Gyengén fejlett térség esetében ezeknek a nem klasszikus elemeknek az elgondolása rendkívül fontos, azt is mondhatnám, hogy klasszikus elemekkel semmi esélye sincs, hogy elérje azt, amit akar.

Mindebből az következik, hogy a térségi önállóság kiépítése integrált szocio-ökonomikus feladat, és jelentős mértékben függ a regionális öntudat erősödésétől. Ezt az önállóságot ki kell építeni, ez nem megszerzés, nem jogi aktus, ez folyamat. A szocio-ökonomikus pedig azt jelenti, hogy a társadalmi szempontok legalább olyan fontosak, mint a gazdaságiak. Sok érdekes félreértés van ma, hogy Székelyföld gazdasági ereje elég-e vagy sem, sok hasznos észrevétel született, de torzításhoz vezet, ha a gazdasági mutatókat helyezzük mindenek fölé. A gazdasági tényezők csak a dolog egyik felét jelentik, a másik rész a társadalmi tényező. Ezt az emberi részt ebben a folyamatban a regionális identitáshoz kapcsolódó elemek biztosítják. Az önállóság nem pusztán jogi, adminisztratív kérdés. Azért kell ezekkel a dolgokkal foglalkoznunk, mert nem tudjuk, az önálló fejlesztési régió most ősszel alakul-e meg, esetleg öt, vagy tíz év múlva, hogy bizonyos fajta területi autonómia holnap lesz-e, vagy holnapután. Ezek reális társadalmi, politikai célkitűzések, viszont a fejlesztéspolitikai feladatokkal már ma foglalkozni kell, nem várhatunk, amíg jogilag meglesznek a határok.

Az önálló fejlődési modell

Az önálló regionális fejlődés sikeresen menedzselt társadalmi folyamatot jelent. Én úgy érzékelem, hogy ma a Székelyföldön leginkább a klasszikus megoldásoknak vannak hívei. Ezek ismertek, és a döntéshozók nagy része ezeknek ad prioritást. Ilyen a fejletlen térség: a klasszikus modell megváltó erejében hisz. Felzárkózási kényszer esetén, és a Székelyföldi térség tipikusan ilyen helyzetben van, a klasszikus és nem klasszikus modell elemeinek valamiféle hatékony kombinációja alakíthatja ki az önálló fejlődési modellt. Példák nem klasszikus fejlesztéspolitikai elemekre: nemcsak a saját, de a sajátos erőforrások előtérbe hozása, alternatív és specifikus gazdálkodási formák (az unió tele van példákkal, csak ki kell nyitni a példatárat, és rengeteg ötlet van benne), a térségi, mikroregionális identitás erősítése, kooperációs formák (amiket nagyon nem szeretünk, szövetkezetek, klaszterek), hálózatszervezés, vállalati és intézményi kultúrafejlesztés, innovációs programok, nagyon-nagyon kreatív turisztikai ötletek — és a decentralizáció, amit Bukaresttel szemben előszeretettel hangsúlyozunk, de nagyon sok belső elképzelés szerint Székelyföldet centralizálni kell.

Miért érdemes az önálló regionális fejlődés modelljét kidolgozni? Térségi vízió nélkül a jelenleg zajló szétfejlődés visszafordíthatatlanná válik. Ma a Székelyföldön van egy területi és egy társadalmi szétfejlődés, minden régió széteshet, és amelynek nincs víziója, az szét is esik.